Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Takács Béla: A sárospataki diáktűzoltóság története a XVIII-XIX. században
Talán az indulónak is köszönhető, hogy a diákok a tűzeseteknél, tűzoltásnál mindig a legnagyobb sikerrel működtek közre. Méltán jegyzi meg az évi jelentés: „Mióta a két tűzoltó egylet fennáll, ritkán van rá eset, hogy a tűzvész ne lokalizáltatnék, s hogy az égő épületek legalább a beégés ellen meg ne védessenek.” Ugyanakkor némi önelégültséggel állapítja meg a jelentés, hogy Sárospatak városa tűzrendészet tekintetében hazánkban és külföldön egyaránt „ritkítja párját”. Ha ugyanis összehasonlítjuk a Patakon működő, összesen 160 tagból álló tűzoltóságot például a budapesti tűzoltósággal, azt látjuk, hogy ott a tagság száma mindössze 97 főből áll, tehát 3660 lakosra jut egy tűzoltó, Sárospatakon azonban 34-re jut egy. Hasonló a helyzet a külföldi nagyvárosokkal: a 340 000 lakosú Hamburgban 202, a 100 000 lelket számláló Brémában 210 tűzoltó működik. A tűzoltóegylet ebben az évben a szerek vásárlásához, az egyházkerülettől kapott kölcsön törlesztéséhez szükséges pénzt nemcsak a már szokásossá vált táncmulatság bevételéből fedezte, hanem különböző biztosító társaságokat is megkeresett segélykérés végett. A Magyar Általános Biztosító Társaság és a Fonciére Biztosító Társaság 30—30 Ft-ot küldött az egyletnek. A kérés indokolása az volt, hogy a pataki diáktűzoltóság eredményes munkájával sok tűzvészt megakadályozott, ezzel a biztosító társaság számára hasznot hajtott, tehát nem kell annyi térítést fizetnie a károsultaknak, mintha nem működne a tűzoltóegylet. A gyakorlatokat és egyáltalán az alapszabály előírásait komolyan vette a parancsnokság. Ezt bizonyítja az a 25 Ft-os pénztári bevétel, melyet bírságpénzekből szedtek be a tagoktól. Már 1880-ban kifogásolta a tűzoltó ifjúság, hogy a szertár rossz helyen van, nehezen megközelíthető, a helyiségben nincsenek biztonságban a szerek. Ezért az egylet alkalmasabb helyet kért a felszerelés számára. A főiskola méltányolta az egylet kérését, és a kollégium kertjében egy tágas, deszkából épült szertárt építtetett, mely a jelentés szerint — még ekkor — „az igényeknek teljesen megfelelt”. Az 1882—83. iskolai évben kevesebb létszámmal ugyan, de ismét megalakult az egylet. A mászó osztályba 14, a szivattyús osztályba 12, a rendfenntartó osztályba szintén 12 tagot vettek fel a kötelező orvosi vizsgálat alapján. A két utóbbi osztályt a tagok csekély létszáma miatt összevonták. Az egylet működésében semmi rendkívüli nem történt. Tartották a gyakorlatokat, kivonultak a tűzesetekhez, megrendezték a majálist, a tűzoltószerek árát teljesen kifizették. 1883 szeptemberében az alakuló gyűlésen új főparancsnokot választottak dr. Kun Zoltán főiskolai orvos személyében. Ötven taggal kezdte meg működését az egylet, a kiadott jelentés mégis nagyon szűkszavúan intézi el az egylet működésének ismertetését. Már ekkor előrevetette árnyékát a következő évben bekövetkezett érdektelenség, mely a tűzoltóegylet feloszlását okozta. Ugyanis az ifjúság nagy fellángolása sajnos csak négy évig tartott. 1884-ben a tagok részvétlensége miatt az egylet nem alakult meg. Erre vonatkozólag dr. Kun Zoltán terjedelmes jelentést nyújtott be a középiskolai székhez, melyben leírja azokat az okokat, melyek a tűzoltóegylet megalakulását akadályozták. A szeptember 17-én tartott alakuló gyűlésen 26 akadémiai hallgató jelent meg, akik közül csak 12-en voltak hajlandók belépni az egyletbe. Kun Zoltán feltette a kérdést: kívánja-e az ifjúság a tűzoltóegylet működését úgy, amint szervezve van, vagy pedig vívógyakorlatokkal összekapcsolva óhajtja fenntartani. A tagok egyhangúlag az egylet feloszlatása mellett döntöttek a résztvevők hiánya miatt, és azt a kérésüket fejezték ki, hogy a tornaegylet vegye kezébe a tűzoltás ügyét, vezessék be a vívógyakorlatokat. A második kérdésre, hogy ti. mi az oka a részvétlenségnek, azt felelték, hogy az egyenruha beszerzésének akadályai vannak, 21
