Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül

[43] (A viszonyokra rávilágít, hogy Antal Eke Péter és Antal Eke Pál, miután 1906 októberében a királdik sztrájk megszervezésében játszott szerepükért a bányából elküldték (s a bánya vezetője a megye összes vállalataival közölte nevüket, nehogy őket munkára felvegyék), mindketten kivándoroltak Amerikába (de trachoma gyanúval Fiúméból visszaküldték őket). (Közli Deák Gábor. Történelmi Évkönyv, II. 389. (Vö. még: Ip. Kam. jel. 1905.)

[44] Ip. Kam. jel. 1904.

]45] Uo. 1906.

[46] O. L. RMST. lt. 5. cs. lg. jkv. 1907. január 24., 29., szeptember 28. 1909-ben a Rimamurányi Ózd vidéki bányáiban 210 vájárra, 80 csülésre és 20 takarítómunkásra lett volna szükség.

[47] O. L. MÁK-lt. 61. cs. 79. sz. jkv. 1905. szeptember 18.

[48] 1912-ben Liska György, a Rimamurányi munkástoborzója Galíciába megy, mert úgy hallották, hogy onnan 30 bányász hajlandó Magyarországra jönni. (O. L. RMST. It. RIT. 2411 sz.)

[49] A MÁK igazgatósági ülésén állapították meg: „Nehogy a környékbeli munkások csupán azért, mert az ormosi bánya közelebb fekszik, mint a disznóshorváti bányák, Ormosra szegődjenek, a környékbeli munkásokat Mária-táróban akarjuk foglalkoztatni, hogy azonban ez az intézkedés a lejtősakna termelésének csökkenését nem vonja maga után, Disznóshorváton néhány munkásház építése válik szükségessé, ami idegen munkások idetelepítését fogja lehetővé tenni. (O. L. BSZRT. lt. 22. cs. lg. jkv. 1912. áprüis 6.)

[50] LKM. it. Régi ír. Évi jelentések alapján.

[51] O. L. K. 269:402-1904-41 809. (Vö: Források . .. 227., 231.)

[52] Az adatokat a már jelzett népszámlálási kötetekből vettük.

[53] Diósgyőr népessége 4312-ről 17 204-re, ózdé 1216-ról 5170-re, Sajóvárkonyé 1460-ról 3864-re, Hejőcsabáé 1542-ről 3184-re, Királdé 154-ről 880-ra, Rudabányáé 720-ról 2473-ra stb.

[54] Az egyes járások fejlődését 1861 és 1910 között %-ban az alábbi számok jelzik: edelényi járás: 117,2; mezőcsáti: 116,1; miskolci: 166,3; ózdi: 183,6; sajőszentpéteri: 122,8; Miskolc város: 228,4.

[55] Vö.: Gálffy Ignác: Miskolc város - a többi nagyvárossal összehasonlítva. (Miskolci Napló, 1914. március 12.) Schneller Károly: Nagy-Miskolc népessége. Miskolc, 1930.

[56] Miskolc és Kassa népessége 1861 és 1910 között a következő módon változott:

Miskolc Kassa

1861

21 535

21 742

1880

24 319

26 097

1890

30 408

28 889

1900

40 833

35 586

1910

49 182

40 476

Prinz Gyula gazdasági földrajzában már a század elején megállapította, hogy „Miskolc természetes támogatása gazdagabb, mint Kassáé. Síksági peremváros, mely egyszersmind egyesítője a Sajó- Hernád völgység összes útvonalainak. Széles és gazdag vonzási területe van. Körülötte barnaszéntelepek és vasérc-előfordulások okozta fejlődő települések sora foglal helyet. . . Óriási előnyt biztosít mindez Miskolcnak Kassa felett, úgy hogy könnyű szerrel biztosítja magának a Felvidék keleti fala közötti hegemóniát. . .” (Magyarország földrajza. A magyar föld és életjelenségeinek oknyomozó leírása. Budapest, 1914. 133.)

[57] Dr. Mikszáth Kálmán, Miskolc húszas évekbeli főispánja így jellemzi a századelő Miskolcát: Miskolc régi város, de „egyet nem tanult meg: nem tudta megtalálni önmagát. Nem tudta elfoglalni helyét a nemzet magasabb gazdasági és szellemi munkájában. Elzárva maradtak előle az igazi városi élet magasságai, mint város, nem tudott élni csak vegetálni”. Majd ezt írja: „Kassa közelsége és kultúrájának százados vonatkozásai a múltban bénítólag hatottak Miskolc fejlődésére. De az is igaz, hogy Miskolc fejlődésének megindulása a század első és második deciumára esik ...” (Dr. Mikszáth Kálmán: Miskolc a magyar városok előretörésében. Miskolc, 1930. 4-5 és 13.)

Zsedényi Béla így ír: Miskolc már a század elején birkózik önmagával: „kisvárosi szokásait már levetkőzte vagy levetkőzni igyekszik, s ha hordja is, restellkedve hordja”, de „a nagyvárosi élet követését csak próbálgatja . . . Társadalmi élete éppen ezért még inkább különcködésben fejeződik ki, látványos bálok, fogadások rendezésében”. (Zsedényi Béla: 61.)

[58] Miskolcon 1900-ban 456 önálló kereskedő élt. Számuk 1910-re 543-raemelkedett. Akereskedő- segédek száma a fenti időpontban 374-ről 528-ra nőtt. (Népszámlálás 1910. II. k.)

[59] Ez az eszme különösen Nagy Ferenc 1912-es székfoglaló beszédében fogalmazódott meg markánsan. Tarnay Gyula korábbi (alispáni) álláspontját feladja, amikor Borsod megye és Miskolc főispánjaként kell állást foglalnia.

11 Levéltári Évkönyv 11.

161