Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
(57), majd az ózdi járás (46) követi. Szendrő községből 107, Felsőzsolcáról 62, Mezőkövesdről 74, Sajószentpéterről 47, Rudabányáról 46 fő vándorolt ki.31 Borsod megyéből legtöbben az 1905—1907-es években vándoroltak ki (az összes kivándorlók 35,0%-a), a csúcspontot pedig az 1907-es év jelentette 3007 fővel. Avissza- vándorlók zöme (51,8%) az 1908—13-as években tért haza. A kivándorlás okaival kortársak is sokat foglalkoztak, fő vonásainak felvázolása számunkra is lényeges. A korabeli megítélésben az agrárius szempontok domináltak. Amikor a század elején a „felvidéki” jelenség országosan jellemző lett, s elsősorban a mezőgazdasági népességet érintette, egycsapásra „nemzeti üggyé” vált.32 A helyzetre rávilágítanak (de a tényleges megoldásig nem tudnak eljutni) az 1902-ben megrendezett területi kivándorlási konferenciák. Egyiket, mégpedig a legkritikusabbat, mely a legnagyobb méretű felvidéki kivándorlással foglalkozott, Miskolcon tartották.33 Az általánosan jellemző állásfoglalásokhoz hasonlóan a lényeget a konferencián nem érintették, hiszen a birtokmegoszlás érinthetetlen tabu volt. Az adóügy és más okok ugyan hozzátartoztak a kérdéshez, de csak másodlagos tényezőként.34 Egyetlen kérdésre térünk ki, mely a miskolci konferencián is erőteljesen felmerült: az amerikai munkabérek csábító hatására. A Kerületi Iparkamara 1902-es jelentésében a kivándorlás fő okaként „egyenest a magas amerikai munkabért” jelölte meg. Megállapítását a vállalatok véleményére alapozza, melyek az amerikai béreket „aránytalanul magasnak” tartják. A jelentésben — a Rimamurányi információira támaszkodva — a gyári szakmánybért 25—30 koronában jelölték meg, de előfordult, mint írták — 100—125 koronás napi kereset is. A közönséges napszámbér a vasiparban 5—5,25 korona.35 Miklós Ödön volt államtitkár (borsodi földbirtokos és így törvényhatósági bizottsági tag), az 1902-es miskolci kivándorlási konferencia elnöke, ki korábban Amerikában járva a helyszínen is vizsgálta a kivándorlás összefüggéseit, rámutatott arra, hogy Amerikában 10 órás munkaidővel a minimális napi bér 80 cent (5,10 K), s ebből a napi élelmére legfeljebb 44—45 centet kell felhasználnia a munkásnak, így tehát naponta 35—40 centet megtakaríthat. Mivel a munkások a kezdeti évek után általában jobban fizetett munkát tudtak vállalni, ez a megtakarítás növekedhet. Szerinte az 1—2 dolláros napi bér jellemzőnek mondható.36 Miklós Ödön szerint a bérviszonyok fenti helyzete okozza, hogy az ország gazdagabb vidékeiről, „ahol a nép keresetének állandó forrásai vannak, még ott is lejátszódott... a vázolt processus”. Példának erre éppen Borsod megyét hozta, ahol pedig — mint mondta — „az ipari munka szép és állandó keresetet biztosít”.3 7 A kivándorlás vonzerejét határozottan növelte az Amerikából hazaküldött egyre nagyobb pénzmennyiség. Borsod megyébe például 1904. év folyamán 1,427 ezer koronát küldtek haza, amiből hatszázezer koronát meghaladó összeg az edelényi járásra esett. A föld ára a kivándorlási körzetekben felszökik. Egyes községekben háromszorosára nő.38 A kivándorlással kapcsolatosan kimutatták, s ez érthetővé teszi a kormány folytonos dilemmáját, hogy az évenként hazaküldött 250—300 millió korona elengedhetetlen az ország fizetési mérlegének kiegyenlítésére.39 A kivándorlás tényleges okai nem kívánnak bizonyítást. Az ország torz gazdasági — elsősorban mezőgazdasági — szerkezete az alapvető ok, s a „meggazdagodási vágy”, mint az uralkodó osztályok korabeli vádja, ebben az összefüggésben válik lényegessé. Ha ugyanis elvetjük a „meggazdagodási vágyat”, mint pejoratív célzatú megjegyzést, marad a valóságos tartalom: a „biztosabb megélhetés vágya”, s mert a nagy tömegű paraszti népesség 150
