Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
A harmadik motiváló elem e ponton lép be a folyamatba: a föld utáni vágy, illetve éhség. Parasztnak maradni (ha van földje) és paraszttá lenni (ha nincs földje), ez a fő kérdés. Az ipari munkássá válás azt jelenti, hogy egyszer s mindenkorra lemond erről a célról. Magyarországon ugyanis az ipari munka jobb életlehetőséget biztosított, mint az agrárproletárok életszintje, de felhalmozásra nem adott lehetőséget.20 Az iparban való elhelyezkedés így válik visszavonhatatlanná. Időszakunkra éppen az jellemző, hogy a fenti utak még rendkívül keveredetten jelentkeznek: ideiglenesség jellemző a legtöbb helyen. A mezőgazdasági népesség iparba történő áramlásánál egyik legfőbb kérdés, hogy a parasztság mely rétegei mennek e korszakban az iparba dolgozni. A folyamatban nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy elsőként az agrárproletár elemek válnak ipari dolgozókká, majd másik lépcsőben a földdel rendelkező kisparasztok férfi családtagjai (fiai). Ez a később jellemzővé váló forma (kettős jövedelmű családok) a községek egy részében már időszakunkban megjelenik. A munkásság kialakulása a megye három ipari körzetében; a lakóhely szerinti megoszlás A megye iparának vázolt fejlődését figyelembe véve, az eltérő körülmények eltérővé tették a munkásság kialakulását is. A körülmények között az ipartelep létrejöttének ideje és módja, a földrajzi-települési viszonyok és a mezőgazdaság birtokszerkezete egyaránt közrejátszottak. Attól függően, hogy egy-egy gyár- és bányatelep munkássága milyen forrásokból eredt, alakult a munkásság lakóhelye. A munkások lakóhelyének megoszlása (a vertikális megoszlás mellett) a munkások helyzetére nézve az egyik legfontosabb differenciáló tényező a megyén belül. A munkásokat lakóhelyük alapján négy nagy csoportba sorolhatjuk. Az első elkülöníthető csoportja a munkásoknak a telepített, kolonizált munkások. A borsodi vasipari vállalatok közös vonása, hogy mindkettő jelentős ipartelepekkel rendelkezett az északi iparvidékeken. Amikor az új gyárakhoz gyakorlott szakemberek váltak szükségessé, a telepítést elsősorban saját korábbi gyártelepükről valósítják meg.21 Megfigyelhető, hogy a telepítések hullámszerűen mennek végbe, attól függően, hogy a művek létrehozása és fejlesztése (új technika által) milyen mértékben kíván új munkaerőt. A századfordulót követően a telepítések már elsősorban stabilizáló tényezőként szerepelnek. Vállalatonként és üzemenként számuk és arányuk eltérő. A második csoportba a helyben lakó, nem telepített munkásokat sorolhatjuk. Eredetük több dimenziós: egy részük a település népességéből származó őslakosság, zömük azonban az ipar által vonzott és letelepedett népesség. Az utóbbiak részben saját házukban (sokszor viskókban) éltek, részben bérletben. Számuk főleg a gyártelepek körül nagy: Ózdon és különösen Diósgyőrött (Miskolcot is ideszámítva). A harmadik csoport a gyárak és bányák környékén levő falvak mezőgazdasági népességéből verbuválódott munkások, azok, akik az ipari munkavállalást követően régi lakóhelyükön maradtak: a „bejáró munkások” sajátos csoportja. Jellemzőjük, hogy már véglegesen ipari munkát végeznek, s a „bejárás” életformává vált. A folyamat a megyében még nem általános, főleg Ózd és Rudabánya vidékére jellemző. Végül a negyedik csoport: az ideiglenes munkások, kik távoli vidékekről egy-egy időszakra mennek az üzembe dolgozni. E réteg is differenciált: köztük találjuk a legkvalifikáltabb munkásokat (egy-egy új üzem szerelésén dolgozó szakemberek), zömük azonban napszámos jellegű munkát végez. Differenciált e réteg lakása szempontjából is, 144
