Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Seres Péterné: Miskolc törvényhatósági joggal felruházott várossá alakulása, 1907-1909
El kell ismernünk, hogy ez valóban reális, előrelátó, megfontolt javaslat volt. Az ellentétes vélemények hatására az 1873. február 10-én tartott közgyűlés ötvenegy tagú bizottságot bízott meg a feLvetődő problémák tisztázásával. A bizottság viharos értekezleteken sorakoztatta fel az alapvető nyolc kérdésre adandó válaszokat. A legfontosabb a megyei fennhatóság kérdése volt, amelyről el kellett dönteni, hogy hátrányos-e vagy netán előnyei is vannak. Nem volt utolsó szempont az anyagi kérdés sem, a közigazgatás jövendő költségvetése, amelyet a városnak saját erőből kellett volna fedeznie. A vitatkozók között elhangzott egy igen szellemes, bár nagyon leegyszerűsített felszólalás arról, hogy az áhított megkülönböztetés értelmében mindössze annyi történik, hogy a közgyűlésen nem a jelenlegi választott polgármester, hanem a kormány által kinevezett főispán fog elnökölni. A felszólaló szavaiból világosan kicseng a gúny, tagadhatatlan az utóbbi hátrányára célozva. A döntést végül is az 1873. november 20-án összeült közgyűlés hozta meg. Jól példázza az érvek és ellenérvek bonyolult szövevényét, hogy a vita két napon át tartott, s a döntő szavazáskor 90 : 20 arányban győztek az önállósodás hívei. Győzelmük kétes voltát akkor értékeljük igazán, ha megemlítjük, hogy a város önállósítása ügyében majdan csak egyhangú „igen” szavazás lesz elképzelhető. A város közgyűlése ezek után — a törvényes formulák helyes alkalmazásával — Borsod vármegye törvényhatósági bizottságának küldte meg a kérvényt véleményezésre. Borsod vármegye közgyűlése 1874. február 10-én elutasító javaslatot szavazott meg, s a kérvény sorsa ezzel megpecsételődött, a kormánytól Miskolc város még csak választ sem, kapott. Az 1873. évi mozgalom értékelésénél figyelembe kell vennünk a kor gazdasági és politikai viszonyait. Kétségtelen, hogy már ekkor sem lehetett azonos szinten intézni Miskolc város igazgatását a volt mezővárosokéval, nem is szólva a fejlődés jövendő lehetőségeiről. A kormányzat azonban a kapitalista államigazgatás alapjait rakta csak le, ne feledjük: egy feudális maradványoktól terhes országban, ahol ezeket a csökevényeket bolygatni egyet jelentett a ,,nemzetárulással”. 1873-ban Magyarországon a klasszikus értelemben vett polgárságról nem beszélhetünk, az uralkodó réteg a liberális köznemesség. Ez a helyzet Borsod megyében is, nem kell tehát csodálkoznunk, ha ez a nemesi megye, féltékenyen őrizve tekintélyét, mindenáron akadályozni igyekezett az ébredő városi polgárságot. Fokozta az ellenállást az a tény is, hogy Borsodban Miskolc önállósági törekvéseinek ellensúlyozására egy másik város gazdasági, kulturális befolyását — ilyen város hiányában — nem lehetett felsorakoztatni. A kormányzat is tisztában volt azzal, hogy Borsod megye nemességének esetleges ellenszenve nagyobb kárt jelentene az országkormányzás szempontjából, mint Miskolc polgárságának hálája. A kormány döntésében szerepet játszott az is, hogy Miskolcon, főként a gazdasági stabilitás szempontjából, nem volt még elég érett a helyzet, ahogyan ezt a helyi polgárság előrelátóbb tagjai is hangsúlyozták. A városi igazgatás ellentmondásait a gazdasági élet fejlődése, az ipari, kereskedelmi centrumok kialakulása tovább mélyítette. A közigazgatás általában korszerűtlen volt, az 1870—71. évi törvények politikai megokolásból megoldatlanul hagytak egy sor igazgatási problémát, főként az önkormányzat és az állami igazgatás viszonya volt ellentmondásoktól terhes. A megoldatlanság 1886-ra ismét közigazgatási reformok sorát eredményezte, a fokozott centralizáció jegyében, az önkormányzatok rovására. A reformokban nagy szerepe volt a városok tiltakozásainak. Az elégedetlenség a törvényhatósági jogú városokban is magasra csapott, tekintve, hogy a megyével mindenben azonos közigazgatási rendezés nem felelt meg a városi önkormányzatoknak, nem tükrözte speciális gazdasági és társadalmi berendezkedésüket. Ez a szemlélet — ti. a megye és a város azonos elbírálása - tette 98
