Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Nemcsik Pál: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fekete könyvei, 1902—1940
A tanulmány, miközben majd felvázolja a munkaadó és munkavállaló között kialakult viszonyt a dokumentumok adatainak alapján, oszlatni kívánja a „hiedelmeket”, fel akaija oldani a téves információkat, semlegesíteni szeretné a félreértéseket. A rimái, fekete-könyvek?’ formai sajátosságai 1881-ben alakult meg a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. a rimamurányi Vasmű Egyesület és a Salgótarjáni Vasmű egybeolvadásával. Koncentrálódott a termelőerő, centralizáltabbá vált a munkásság foglalkoztatásának rendje is. A rimái munkásság „házirendjei”, az 1885-ben kiadott Munkás—Rendszabályok,1 3 valamint a bányamunkásságra érvényes szolgálati szabályzat 1898-ból,14 mint a munkásbirodalom kiskátéi, a kellő világot tükrözik, s mintegy sugallják a munkaadó és munkavállaló között kialakítandó ideális állapotot. Dacára a magyarosító politikának, a rendszabályok és a szolgálati szabályzat a magyar mellett német és szlovák nyelven is szól a soknemzetiségű munkástársadalomhoz. A szabályzatok ismeretében a rúnái munkás tudatára ébredt kötelezettségeinek, jogainak, és csak ennek alapos megismerése után vállalhatott munkát. A társulat nyíltan hirdette, hogy munkásgyarmatain törzsökös munkásgenerációkat akar letelepíteni, foglalkoztatni. Igényt tartott arra, hogy „munkásait necsak az anyagi érdekek kötelékével vonja közelebb magához, hanem bennük a vállalathoz, annak sikereihez való őszinte ragaszkodás érzését is felkeltse ...” éppen abban az időben, amikor a „munkást a vállalkozóval való egyetértő bizalmas munkálkodás terén lépten-nyomon végzetesen akadályozzák”.15 Arról csak a szóbeszéd szintjén eshetett szó, hogy ezt a legújabbkori „társadalmi szerződést” a munkaadó, egy, a munkásság által nem parafáit titkos záradékkal is ellátta. Közelebbről az nem vált nyilvánvalóvá, hogy a renitenskedő munkások belső, titkos nyilvántartását is előírják, s ezek a munkások a rimái „paradicsomon” kívülre űzetnek. Adataink szerint ez a gyakorlat 1902-től vette kezdetét. A szocialisztikus elvek terjesztése révén a Rúna fellegvárait is megostromolják a tanok elfogadására és terjesztésére fogékony munkások, kritizálják a fennálló rendszert, amely hiába bástyázza magát körül, a „felforgató tanok” feltartóztathatatlanul törnek előre. A munkaadó a munkást minden eszközzel kordában akarván tartani, megelégeli a munkásság részéről megnyilvánuló fenyegető magatartást, és előírja, hogy minden üzemág fektesse fel a leszámolt, és fel nem veendő munkások névjegyzékét. Ez 1911. február 24-én történt. Ekkor került bevezetésre a Borsodnádasdi Lemezgyár titkárságán az elbocsátott és fel nem veendő munkások nyilvántartása. Vászonboritású, sötétzöld, középvastag, ábc-s mutatóval ellátott tízíves (összesen 100 lapos) irodai jegyzet szolgál azoknak a munkásoknak a bejegyzésére, akiket a Borsodnádasdi Lemezgyár számolt le. A könyv külzetén csupán ennyi a felirat: Fekete-könyv. A továbbiakban ezt megkülönböztetésül nádasdi ,fekete könyv”-nek nevezem. Ennek bevezetésével egyidőben fektetik fel a „Társulati üzemágaknál16 leszámolt fel nem veendő munkások névjegyzéket. 1911. február 24.” című és külzetű sötétzöld, keresztcsíkos egészvászonkötésű, ábc-s mutatóval ellátott, húszíves (összesen 320 lapos) irodai jegyzetet. Ebben tartották nyilván mindazokat, akik a Rima nyolc üzemágánál fegyelmi úton kerültek leszámolásra, és a Vezérigazgatóság megtiltotta azok felvételét valamennyi üzemében. Ezt a továbbiakban társulati „fekete-könyv”-nek nevezem. A két könyv nyilvántartási rendszere mind formai, mind tartalmi vonatkozásban eltér egymástól. 73
