Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Varga Gáborné: A Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda szerepe a vasgyári munkásság művelődésében
1926-ban a Munkás Dalos Szövetség keretébe 77 dalárda tartozott. A munkásdalárdák vonzóereje a tömegekre ekkor már olyan nagy volt, hogy a budapesti dalkarok 1925. évi újpesti dalosünnepélyét 18 000 főnyi közönség hallgatta végig. A Vasas Dalárda megalakulása és betiltása Az első világháború esztendei a vasgyári munkásságot politikailag megedzették. Fellendült a munkásmozgalom. A háborús nyomor, az élelmiszerhiány, a szociális-gazdasági mozgalomként induló szervezkedést politikai harccá érlelte. A Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének helyi csoportja egyik beadványt a másik után küldi a főhatóságoknak, amelyek szociális, gazdasági és politikai követeléseket tartalmaznak. A csoport tevékenységét éppen a tömegekkel való nagyobb kapcsolat miatt kulturális téren is fokozni kívánta. 1918 áprilisában létrehozta a Diósgyőri Munkásotthon Bizottságot. A munkások fillérjeiből 1920. október hó 20-án megvásárolták a mai Bartók Béla Művelődési Központ helyén korábban állt szerény földszintes házat, amely a Munkásotthon címet viselte. Itt élték szervezeti életüket, itt szervezték meg könyvtárukat, ide jártak újságot, folyóiratot olvasni, politizálni. Az itt rendezett zenetanfolyamon muzsikálni is tanulhattak szerény tandíj ellenében. A Tanácsköztársaság leverése után is erős szoc. dem. párt és szakszervezet maradt Diósgyőrvasgyárban. Törvényesen nem gátolták működését, de minden eszközzel kényszerítették az együttműködésre. A szakszervezeti szabályzat módot adott énekkar alapítására külön rendőrségi engedély nélkül is. így alakult meg a Vasas Dalárda 1925. júniusában. Az énekkar célja nem a szórakoztatás volt, a dolgozó tömegek számára művészeti agitációs és propaganda eszköznek is szánták. Az énekkar szerepét, művészi célját jeligéje is tükrözte: Dalolj Vasas, dalod zúgó vihar Föl harcra, föl az igazságért Hirdessen jogot — szabadságot Föl harcra egymásért s eljő a jobb kor. A jeligében is kifejeződött az az eszmei többlet, amely ezt az énekkart a szintén munkáskórus Jószerencsétől és a polgári énekkaroktól elválasztotta. A Vasas harcot hirdetett, hitt abban, hogy a munkásság nehéz helyzetében változásnak kell bekövetkezni. Ezt a változást a munkásnak magának kell kiküzdeni és csak harc árán érheti el. A Jószerencse elfogadta, amit a fennálló rend engedélyezett számára. Az első felhívásra 60 tag jelentkezett. 60 fegyelmezett, kitűnő hangú munkás, aki tudta, hogy ezentúl énekével is szolgálja a munkásosztály ügyét. Tisztában voltak küldetésükkel, ennek megfelelően vállalták az ezzel járó áldozatot is, ami rendszeres próbákat és sok tanulást is kívánt. A Vasas nem a szokásos módot választotta a kórusművek betanulásánál, nem azt a formát, hogy hallás után addig ismételjenek egy szólamot, amíg a fülük meg nem szokja: megtanulták a kottaolvasás rejtelmeit is. Ezzel olyan kulcs birtokába jutottak, amely megnövelte teljesítőképességüket és ennek folytán gazdag műsorkészletre tettek szert, amelyet más énekkar meg sem közelített. A szakszervezet, amelynek tehát édesgyermeke volt — lelkesen támogatta. Az összes szakszervezeti tagok dalárdajárulék címén heti 500 koronát fizettek. Ebből fedezték a karnagy díjazását, ebből vásárolták a kottákat és ez fedezte az országos munkásdalosversenyekre való részvétel költségeit. Karnagyul Nagy Ferencet, a Miskolci Ált. Munkásdalárda karnagyát kérték fel. 62
