Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
4 sávban 4 szeget képezett, melynek közepén jelentek meg valamennyi itteni lelkészek, továbbá a főispán és 2 alispán, mindhárman lovon. S most, miután az első egy előkészítő beszédet tartott, a törvényes eskü előleges felolvasása ismét előmondatván, az összes őrsereg egyetemben utána mondá azt. Ezután ismét a főispán emelt szót, és mennyire értém, ez alkalomhoz alkalmazottan tarta egy beszédet. Ezzel megtörtént a felesketés. Itt megemlítendő, hogy az őrsereg közül soknak nem volt kedve az esküt letenni, sőt kívánt volna ellene szólani, azonban hogy a bátorság hiányában azt tenni nem meré. [. . .] Július 29-én, szombaton: Későn felkelvén — min szinte bosszankodtam — a tegnapi nevettető novellát végzém el és ezen címűt kezdém el olvasni: „Florette, oder die erste Liebé Heinrichs des 4-ten”. Ezután Károlynak írtam egy levelet. Benne 2 tárgy volt a fő: a katonaleendés és a 20 pft. Az elsőre írám, miszerint kívánnám, hogy ha lehetséges lesz, váltsuk ki magunkat, ha pedig nem viselje az a terhet, kit a sors ér, — egyébiránt hozzá tévén, hogy én részemről soha sem fogom megengedni, hogy helyettem más vesse magát közülünk ezen nyomasztó helyzetbe. A másra nézve kérem, hogy segítsen azon zavarból kibonyolódnom, melybe a kölcsönverés által estem, mit úgy fog tehetni, ha megengedi, hogy én Lajos nagybátyánknak megírjam, miszerint részére Jesszétől kölcsönöztem, azon summát ettől az ő számára kérni fogom. Ebéd után kissé elaludvám, ebből a levélhordó költött fel. Jelenleg a régtől várt Bodor levelét vevém, mely a leendő katonaállítás miatt valómat kellemetlen érzelmekkel eltöltvén, arra azonnal a tartalmáról is szóló a következőket válaszolám: „Kedves Barátom, Uram! Mily igen kielégíté levele egyrészről kívánatomat a censura lehetsége által, más részről éppen oly aggodalmakba dönté a 87 000 katonának leendő összeírása által. Nem akarok én itten a hazaszeretet felől vitatkozni, sem szeretett barátomnak, hiszem, a legtisztább honfi kebelből folyó, és levele végén olvasható érzelmeit megítélni, csak annyit jegyzek meg fent említett aggodalmaimra, hogy a katonai pályának, mint egyik legembertelenebbnek gyerekkoromtól fogva a legnagyobb ellensége valék, és hogy a nemes, bár egyesség útján szerzett békét még a nemzeti önzéssel ellentétben is szeretem, nem tagadva egyébiránt azt, hogy inkább akarom az emberi jogok kivívása mellett — de nem nemzeti önzés miatt, mert én az embert nem mint egy egyes nemzet, de mint az összes emberiség tagját tekintem — életemet feláldozni, mint nyomorult és nyomasztó polgári pangásban, legszentebb jogaim tiprását szenvedve, napjaimat csak úgy látszik békésen eltölteni. Azonban mit okoskodjam én efelett? az egyes ember sorsa, mint egy kocka a nagy Sors kezébe van vetve, melyet a leghatalmasabb kéz forgat, és a kockát, hová tetszik, vetheti! E kéz az ő nagy hatalma mellett, igaz, a legbölcsebb és legkegyesebb, mit van tehát tennünk, mint bizalmas és nyugodt kebellel annak — bár ellenünkre látszó, mégis legjobb — végzetei alá rendelnünk egész valónkat s létünket, fenntartván egyébiránt ezek kormányzására azon erőt, melyet az isteni kéz egyrészről magunknak is átengedett. Megengedjen Kedves barátom ezen tán untató szó áramért, melyet a levél elején tett fogadásom ellenére, hogy bölcselkedni nem akarok, tettem, de amelyben magamat megakadályozni nem akarám. Ezutánaz őrseregnek e hó 27-én történt felesketéséről tudósítom Szerető barátja, AL.” Bodor levelét megkapván, Károly levelébe a reggel írtakon kívül még ezeket ikta- tám: Hogy bár jövőm a leendő katonaállítás miatt a legkétségesebb, én, hogy időmet haszontalanul ne töltsem, mind e mellett a censurára fogok készülni, és ennek következtében augusztus 20-a körül Pestre felmenni, miért is avégett kérem, hogy addig nekem egy tiszta, legfeljebb 60 pft-ra menő szobát keresne. 4 51
