Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója

nyavalyában ez év tavaszán halt meg; hogy jelenleg ügyes neje, ki tán újévig fogja vinni a tiszttartóságot, a bájos Psychével, kinek, mint azt most legelőre tudám meg, keresztneve Linka — még a regényes veres klastrombán lakik. Tudtomra adá még ezeken kívül az engemet szívesen fogadott inspector, hogy Linka — ki Pesten neveltetett és jelenleg 18 év körül lehet — már férjhez is kéretett, azonban, hogy ő menni nem akar; továbbá, hogy szüretre, mivel Ernődön szőlőket bírnak, bizonyosan meg fog jelenni Miskolcon.

Miért igyekezék én ezen életemben egyszer látott család felől magamnak tudomást szerezni? Oka, mivel jelenleg egyedül, magányosságomra lévén szorulva, magamnak ösme- retséget akarok szerezni, melyet e családdal kötni annyival inkább vonzódom, minél élénkebben tűnnek előmbe azon ifjú varázshatások, melyeket bennem a klastromi Psyche egykori, bár csak egyszeri megpillantása is okozott. Azonban jelenlegi e tekintetben tett lépésem nem csak azt célozd — amiben a lehetetlenség úgy sem csekély —, hanem volt mintegy annak is megkisértésére téve, vajon az által nem juthatnék-e magának az inspec- tornak családjába, melyet — mint nekem értésemre esett, — hasonlóan egy kitűnő nő díszesít. Hogy ez is aligha el lesz érhető, magam is látám előre, mindamellett legalább emberösmeret végett teljesítém kívánságomat, mely persze, egyedül az inspectorral jővén össze, a reméltek elérése nélkül maradt.

Hazajővén, átellenbeni szomszédomat, Hendel Károlyt (45 éves kalaposmester), általa meghívatva, látogatóm meg. Körében egy házukhoz felfogadott atyafi, 14 éves Szabó Klári nevű csinos leánnyal is összejöttem.

A látogatás után vacsorálván még, sétáltam. Márma Witschel imáit is megszerzőm magamnak (kötetlenül 1 pftért).

Július 11-én, kedden: Reggel a magányjoggal elfoglalva, Jessze nagybátyámnak siker nélküli keresése után özv. Balayti Pálné asszonyt keresőm fel, annak megtudása végett, vájjon nincs-e itt valaki Rozsnyóról. Felelet volt, hogy még Vörösné itten van; így enge- delménél fogva szobájában helyet foglalva, azonnal Lajos nagybátyámnak írtam egy levelet, amint az itt következik:

„Szeretve Tisztelt Nagybátyám! Tisztelt idősb Balaitiné asszony szobájában csak hamarjában írom e sorokat.

Kérésemet ismétlem, hogy 30 pftokat küldjön és jelentem, hogy jelenleg már a censurára készülök.

Itt minálunk az a hír szállong, hogy katonaság előállítására összeírás és sorshúzás fog az országban lenni. Erre nézve előleg is jelentem k. nagybátyámnak tántoríthatlan elhatározottságomat, hogy a világ bármint ítéljen, bárminő fogalmakkal bírjon az életről, én katona soha semmi áron sem leendek és ennélfogva kikérem, hogy ha a sorshúzás tán engemet találna — mi igen könnyen meg fog történhetni —, tetszenék erántam azon nagybátyai indulattal viseltetni, helyettem egy embert állítani, bár ezerekbe kerülne [is]. Ez erős elszántságom, hogyha mellette életem tán önelvesztembe kerülne. Nem képes képzelni nagybátyám fellázadtságomat, melyben elveim kivivésére szinte lehetetlenségeket sem találok. Ne vegye senki e szavakat — melyeket nagybátyám iránti bizodalomnál fogva itt csupán nagybátyámnak nyilvánítok, — mondom, ne tekintse senki gyávaságnak. Jöjjön egy pestis, ragadja el e félvilágot, és legyek köztök a legelső áldozat: a legnyugodtabban, a legkisebb ellenvetés nélkül oda fogom engedni magamat; de legnagyobb szabadságomat, melyet egyedül teremtőmtől kaptam, és melyet egyedül ő Vehet el, t. i., hogy ezen, ilyen körülmények miatt valóban nyomorult földön élek, azzal, míg annak kormányzása saját kezeimbe adatott, addig még az ország sem fog rendelkezni, annál kevésbé fog arra kényszeríteni, hogy magasb emberi létemre, mely sehogy sem akarja, és nem is fogja e föld aljas porában a legfőbb súlyt találni, de azt mindenkor szellemének magasztos rendelteté42