Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
asszonyság (Lux) társaságában. Meglepetésem nem csekély volt, annál inkább, mert ezen nővel legfeljebb csak annyiban valék ösmerős, hogy vele mint Lajos nagybátyám házában lakóval ott többször összejövék. Jelen találkozás, azon kívül is közel délhez lévén az idő, csak igen kis ideig tartott, és minden különös jellemző nélkül. Délután Leskóra várakozva, naplómba e hó 2-, 3- és 4-ét jegyzém és a hegedűn mulatám magam. Végre közel 7-kor Leskó lépett a szobámba, kivel aztán nálam volt kis időzése után, a városba mentem sétálni. Sétánkat beszélgetés közben a következő eset jellemzi: Ugyanis közel jővén egy általa ösmert kerítőházhoz, tőle annak meglátogatására szólíttattam fel. Én kissé elgon- dolkodék rajta, mivel azonban jelenleg tiszta elmémben elég erősnek érezém magam, nemsokára elhatározóm annak részemrőli teljesítését. így megfeszített kebellel irányoztuk lépteinket a célba vett hely felé. Mellette valánk, társam a kilincsre is tévé kezét és zörgetett, mivel azonban a kapu ki nem nyílt, kívánságunkat nem teljesíthettük. Hogy ez így történt, annak magam is örülök, nem éppen a hely miléte miatt, mint inkább azon, hogy az Miskolcban van helyezve. Mert részemről, mint már említém, elég erősnek érzem magam, az olyan megtámadások ellen, ámbár a folytonosoknak ugyan ki nem akarnám rmgamtenni,s így egy oly helyet, — mint azt pozsonybani létemkor magamnak gondolám — sehogy sem társalkodási helyemül tenni. A jótevés ott úgyis igen csekély reménységű, a veszély pedig felettébb nagy. [...] Július 7-én, pénteken: Délután hanyag időzés után naplómba e hó 5-két jegyezve, ezután Vörösnét látogatóm meg, hol édesanyjával (Goldbergernével) és Luxnéval jöttem össze. Beszélgetésünk Vörösnével és az utóbb említettel (mindkettőben csak közönséges asszonyokat találván) leginkább jelen átalakulási korszakunkról folyt. Közben Luxné Szemeréről mint miniszterről 2 történetecskét is beszélt, mik őt legkevésbé sem ajánlják. [•••] Július 8-án, szombaton: Délután, tegnapi ígéretemhez képest, már ma Vörösnével és társaival Tapolcára menendő, 2 után megjelentem szállásán, azonban már későn, mert a két alkalmatosság, nem sokkal megérkezésem előtt, — mivel rám várni nem győzött — elindult volt. Most tehát azon édes reményben, hogy Vörösné által ki tudja micsoda kedvem szerinti nőkkel jöhetek majd viszonyba, nem sokára arra határozóm el magamat, hogy Tapolcára gyaloglandok, hova végre a csabai úttól fel a szőlőhegyen keresztül, szinte kiállhatlan csizmaszorítások közben el is értem. Különben igen kedves egy séta, de a lábfájdalmak által jelenleg kedvességétől nagyon megfosztatva. No de mit nem tenne az ember egy szép lánnyali társaloghatás végett, hogy ha az célunkkal és elveinkkel nem ellenkezik! A fürdőben unalmas várakozással kelle időmet eltöltenem, míg 2 óra múlva ösme- rősimre akadtam. Unalmas várakozással azért, mert egy részről a szűk csizma akadályoztatott az itteni kedves sétában, más részről pedig tartottam attól, hogy ha ösmerőseimet nem találom, a fájdalmas utat még hazafelé is gyalog fog kelleni tennem. Azonban ez nem történhetett, mert ösmerőseimmel s kik jelenleg azzá lettek ú. m. Vörösnén kívül, ki mint közel ösmerős viselé magát irányomba, az öreg Zaár-, öreg Gold- bergerné-, Lux-, Luxné-, özv. Siebreich Sámuelnével (gyógyszerárusné, ki legelőre is orrolást mutatott, hogy ösmeretlen létemre mint atyámfiát meg nem látogatóm) és egy arcra csinos, testi alkatra azonban kinőtt hajadonnal, Bakos Erzsivel (kereskedő leánya) összejővén, általok egy kis uzsonnára nemsokára a terembe vezettettem. 40
