Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
járhatatlanok is”, és „az udvarok a város belső részeiben szűkek, a házak a szélsőbb részeken többnyire nádasok” (vagyis nádfedelesek), addig az új városrész utcái „tágasak és rendesek, nagyobb részt ki is vannak kövezve, s éjjelenként több lámpák által világíttatnak... a város főbb utcáin, kivált pedig a Piac utcán és környékén, derék, cserepes és emeletes épületeket is láthatni.” Olyan környezet ez, mely a maga egészében rendkívül (sőt talán Pesttől eltekintve szinte egyedül) alkalmas arra, hogy Alexy számára mindezen problémákat ne csak megfogalmazni segítsen, de azokat kimondhatóvá, megbeszélhetővé is tegye: akár a jogkiterjesztő liberalizmusról, akár a halálbüntetés eltörléséről, akár a kozmopolitizmusról essék is szó; — akár az erkölcsi tökéletesbülésnek bűnnel kísértő akadályai tűnjenek fel, akár a magányosság elhatalmasodása érzésének vagy annak éppen feloldása szempontjából. Miskolc a kor Magyar- országán modern város — igen alkalmasan társadalmilag saját arculatához illő egyéni, modern érzelmek, állásfoglalások tudatosítására s a belőlük levonható következtetések levonására is, még akkor is, ha ez a modernség (éppúgy mint a polgárosultság is) erősen viszonylagos. De hogy még így is, ezáltal is mennyiben segítve magának Alexynek is magára találását — emberként és polgárként egyaránt —, azt a naplóíró további pályája mutatja, — legalábbis 1848 végéig, míg egyáltalán figyelemmel kísérhető. Mert Alexy innen Pestre megy, ahol sikeresen leteszi az ügyvédi vizsgát, de még mindig mintegy menekülni akarva sorsa és a háború elől, szeptember végén, alig néhány nappal Lamberg megölése előtt, Magyaróvárra megy, hogy a gazdasági akadémiára iratkozzék be. Az akadémián ekkor már nincs tanítás: Alexy mégis ott marad: Magyaróvár békés városnak látszik. Itt azonban október elején Jellasics Bécs felé visszavonuló hadának képében mégis eléri a háború. Ekkor már ő is fegyvert fog: jobbak hiányában kiegyenesített kaszát vásárol egy boltban. Nem rajta múlik, hogy az így felszerelve kivonuló nemzetőrséget józan eszű tisztek néhány óra múlva visszaviszik Magyaróvárra, anélkül, hogy az ellenséggel összecsapnának. De akkor már itt sincs maradása: október végén Pesten át hazatér Rozsnyóra. Pest, Magyaróvár és Rozsnyó: a szabadságharc bontakozásával egyre eseményteljesebb légkörben a napló is végre tárgyszerűbbé válik: mint ahogy a viszonyok maguk is egyre kevesebb időt és alkalmat adnak az ezoterikus önelemzésre és moralizálásra. December legelején Alexy a gömöri nemzetőrség keretében ismét fegyvert fog és részt vesz a Schlick sárosi betörését megakadályozni sikertelenül megkísérlő, Eperjes környéki harcokban. De óvakodik attól, hogy puskáját elsüsse, és a harcban csakhamar felbomló nemzetőri alakulatot a többiekhez hasonlóan otthagyva, saját szakállára hazamegy Rozsnyóra: ellentétben politikai fejlődésének menetével, hadakozásának leírása leginkább Svejk budéjovicei „anabázis”-ára emlékezteti az olvasót. December 14-én így már otthon is van, s ügyvédi diplomája ellenére is legjobbnak látja egyelőre visszaállni az üzlet pultja mögé. Itt is hagyjuk el december 29-én, péntek este, mikor hosszas szaladgálás után nemzetőri szolgálatának következő két hetére végre sikerül maga helyett helyettest találnia. Kevéssé méltóságteljes — és kivált az e nagy időkről tudatunkban élő képhez kevéssé illő — befejezése ez Alexy Lajos — legalábbis általunk ismert — életútjának. De e nagy időknek kisszerűsége ellenére sem haszontalan vagy méltatlan kortársa tűnik el most vele a rozsnyói téli estében. Életének e számunkra megörökített 7 hónapja alatt (s ebből elsősorban éppen miskolci 8 hetében) ha talán kissé kiélezetten is, de egy, a magyar társadalomban helyét éppen most elfoglalni készülő réteg, és egy ennek viszonyaiból több mással együtt ugyancsak lehetségesen kinövő magatartás képviselőjének is bizonyul. És mert nem kortárs csupán, hanem sokban — s önmagával szemben is — kíméletlen és 32
