Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója

1848 nyarán katonának készül állni bátyjának nem csekély rémületére. Alexy Lajos a Kóburg hercegi uradalomnál Edelényben kap állást, ott azonban 1848 tavaszán szerelembe esik Julis nevű szolgálóleányuk iránt. Jóllehet nem első szerelme ez (hiszen csak miskolci naplóiban legalább 4—5 hasonló rajongásra emlékezik vissza), Alexy megrémül: sem nagy öntudattal és büszkén megőrzött ifjúi ártatlanságát, sem függetlenségét nem akarva feláldozni, otthagyja edelényi állását s beköltözik Miskolcra. Részint kivárandó pesti ügyvédi vizsgájának idejét, részint a titkos — magának sem bevallott, de érezhető — vággyal, hogy edelényi szerelmét Miskolcon új kapcsolatok megteremtésével, régiek felelevenítésével, s állandóan a kísértés édes izgalmának légkörében, — utóbbin azonban szilárd erkölcsi erővel uralkodva — igyekezzék feledni.

Hogyan alakulnak miskolci hónapjai: a közölt naplórészletek mutatják. Hogyan alakul pályája 1848 után, mikor a fennmaradt naplókötet lezárulván, tovább nem lesz követhető, nem tudjuk. Azonos-e azzal az Alexy Lajossal, akit a szász rendőrség az 50-es években emigránsként tart nyilván, vagy azzal az Alexy Lajossal, akit az 1860-as években Pesten egy szerény tisztviselői állásra választanak meg, nem tudjuk: mindez még további kutatást igényelne. Bár kérdéses, hogy megéri-e az eredmény az energiát? Az, ami Alexy Lajos életében érdekes lehet és jellegzetes, már e fél év történetén át — s kivált miskolci heteinek tükrében — is láthatóvá és felismerhetővé válik. Mint egy, a korra oly jellemző és divatos miniatűr kép: elmosódott ifjúi arc, háttérben egy város képe, de a felhők felett láthatatlanul ott tornyosodik a történelem.

De ha az élet e külső társadalmi-anyagi meghatározói csak ilyen tökéletlenül rekonstruálhatók is, mégis elégségesek ahhoz, hogy legalább bizonyos fokig megmagyarázzák azt a sajátos magatartást, világnézetet, mely a napló írójának egyéniségét, miskolci napjainak menetéből is kiderülve, oly határozottan jellemzi, a magyarázattal együtt egyszersmind mélyebb hátteret is nyitva mögötte: mélyebbet, társadalmilag és egyénileg egyaránt.

Események és így kibontakozó hátterük együttes szemlélete révén elsőnek e rendkívül részletes napló írójának mind viszonyait mind életmódját tekintve tökéletesen átlagember volta válik világossá. Alexy nem író, nem költő, nem politikus, nem tudós, nem is gazdag ember, nem is forradalmár, de nem is nyomorba süllyedt, radikalizálódott értelmiségi, és éppen életútjának szinte észrevétlen és nyomtalan eltűnése bizonyítja, hogy (ha csak nem tételezzük fel korai halálát) nem is lett egyikké sem. Világa is ennek megfelelő: nem kastélyok, nem is kúriák, nem szerkesztőségek, iskolák, kávéházak, vagy városvégi nyomortanyák, s nem is jól berendezett értelmiségi dolgozószobák környezetében zajlanak le napjai; nem találkozik a szónak sem pozitív sem negatív értelmében híres emberekkel. Világa, környezete: a naplóban tükrözött anyagi valóság éppúgy, mint ő maga is — legalábbis a napló írásának idejében (de éppen nyomtalan eltűnésének tanúsága szerint is) — maga a középszer. Ám olyannyira, hogy éppen ezért állásfoglalásai, magatartása, reflexiói, felfogásai, ill. az általa tipikusnak és általánosnak érzett viszonyok is az anyagitársadalmi szférában joggal tekinthetők legalábbis jellemzőnek a korabeli magyar társadalom egy meghatározott, nem kevésbé középszerű rétegére: arra, melyből ő maga is származik.

A napló második tanulságát ui. éppen írójának származása, s minden, magának független egyéniséget, „character”-t kialakítani kívánó törekvése ellenére is, ehhez az őt elbocsátó társadalmi réteghez való mindenirányú erős kötődése adja meg. Sajátos, eddig kevéssé figyelemre méltatott réteg ez, melynek bizonyos vonásai Alexy naplójából előbukkannak. Nem sz. kir. városi, de nem is a magyar városfejlődésre oly jellegzetes, agrárfunkciójú mezővárosi polgárság; tagjai nem parasztpolgárok, hanem részben a szegényebb,

27