Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kun László: Az 1956-os ellenforradalom kibontakozása, a proletárdiktatúra helyi szerveinek felszámolása Miskolcon és Borsod megyében
A forradalmi erőket több tényező bénította. Mindenekelőtt az a súlyos ellentmondás, hogy a központi vezetőség melletti kiállás a Gerő-csoport melletti kiállást is jelentette. A forradalmi erők akcióképtelenségének alapvető oka azonban az egyértelmű és határozott rövid távú politikai program hiánya volt. Ezt a pártvezetés többségét alkotó csoportot, mely nem is annyira alkotó, önállóan politizáló, hanem végrehajtó típusú emberekből állt, több olyan hatás érte, mely miatt teljesen elbizonytalanodott. A Szabad Nép október 23-i vezércikke, amely „új tavaszi seregszemlének” minősítette a diákmegmozdulásokat, a lengyel párt értékelése a poznani eseményekről, a titkárok levelének nyilvánosságra hozatala az Észak-Magyarország október 23-i számában, a Gerő beszéd nyilvános visszautasítása a megyei pártbizottság részéről, az Észak-Magyarország október 24-i számában közölt lelkendező tudósítás a budapesti eseményekről, mind olyan tényező volt, mely bénítólag hatott rájuk éppen úgy, mint az egyszerű párttagokra általában. Az október 25-i tüntetés és az első.megyei munkástanács megalakulása Október 25-én a kora reggeli órákban a DIMÁVAG 1-es kapujánál újra nagyobb tömeg gyűlt össze. Tettlegességgel fenyegetve felelősségre vonták a Munkásszervező Bizottság azon tagjait, akik nem akarnak felmenni Pestre és követelték elutazásukat.5 7 A fiatal munkások egy kisebb csoportja újra kitört az utcára, de sikerült visszatérésre bírni őket. Ekkor érkezett meg F. R. négy gépkocsival. A feszült hangulat lecsillapítása érdekében T. Gy. bejelentette, hogy amíg a delegáció Budapestről vissza nem tér, legyen a gyárban ülősztrájk, majd elindultak Budapestre. A küldöttség indulása előtti huzavona egy szempontból tanulságos: a DIMÁVAG- osok nem készültek fel a budapesti útra és teljesen logikusnak tekinthetjük, hogy az adott helyzetben — Budapest utcáin harc folyt — nem kívántak elutazni. F. R. volt az, aki ismét megjelent a gyárban — anélkül, hogy tudott volna a Munkásszervező Bizottság, illetve a küldöttség tagjainak szorongatott helyzetéről — s magával vitte őket. Ennek indítéka csak az lehetett, hogy Nagy Imrének — és személy szerint F. R.-nakis — szüksége volt politikai tervei megvalósításához arra a politikai platformra, amelyet a DIMÁVAG Kiáltvány reprezentált. Ebben az összefüggésben kap különös súlyt a küldöttség elutazásakor a 21 pont teljesítésének elfogadtatása és a küldöttség súlyának növelése érdekében meghirdetett sztrájk. A küldöttség elutazása után megszólalt a gyári sziréna és a DIMÁVAG leállt. Az ülősztrájk meghirdetésével a Munkásszervező Bizottság tagjai állítólag a kivonulást akarták megakadályozni. Rövid ideig úgy tűnt, hogy erre nem is kerül sor. Ismeretlen személyek azonban áttelefonáltak a Nehézszerszám Gépgyárba, hogy a DIMÁVAG készen áll a felvonulásra s csatlakozásra szólították fel őket. A Nehézszerszám Gépgyárból egy több száz fős csoport megindult. Útjuk a DIMÁVAG-on keresztül vezetett. A kivonuló nehézszerszám gépgyári csoport az utolsó cseppet jelentette a pohárban. Megindult a DIMÁVAG is, főleg a Fiatalabb munkások. A menet a Lenin Kohászati Művekhez vonult követelve, hogy bocsássák be őket. A Valkó Márton igazgató és Nemeskéri János párttitkár vezetésével a bejáratnál őrködő kommunista csoport ekkora tömeget már nem tudott feltartóztatni. Benyomták a kaput, szétszéledtek a gyáróriás területén, igyekezve a munka beszüntetésére rábírni az LKM dolgozóit. Az LKM-ben levő nyugalom, és a DIMÁVAG politikai feszültségei éles kontrasztban álltak egymással. E nyugalomban — mely a programszerű normális termelésben is kifejeződött — három tényező játszott szerepet. Alapvetőnek kell tekintenünk, hogy az LKM-nek nem volt Munkásszervező Bizottsága, az üzemben nem működött olyan revizionista 248
