Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kun László: Az 1956-os ellenforradalom kibontakozása, a proletárdiktatúra helyi szerveinek felszámolása Miskolcon és Borsod megyében
hallgatók nagygyűlése. A hangulat rendkívül feszült, sokak részéről kifejezetten ellenséges volt. Az amúgy is erős indulatokat a végsőkig fokozta Gerő beszéde. A tüntetés a levegőben lógott, amikor Dobi Imre ismertette az egyetemi párt-végrehajtóbizottság határozatát, hogy a pártbizottság elfogadta all pontot. A határozat gyakorlatilag hatás nélkül maradt. A megyei és a miskolci pártbizottság munkatársai Tóth János, Grósz Károly, Déri Ernő igyekeztek lecsillapítani a kedélyeket, átmenetileg úgy tűnt, sikerrel. Ekkor az Észak-Magyarország egyik munkatársa, S. L. rendkívül élesen fellépett Dériékkel szemben, kijelentve, hogy Déri tájékoztatója nem volt őszinte, félrevezette a diákokat, „ők most beszéltek Losonczy Gézával s ő egészen mást mondott ... hogy az oroszok és az ÁVH-sok halomra lövik a védtelen ifiket Budapesten”.3 7 Déri az eseményeket csak a rádióból ismerte, ezért nehéz helyzetbe került. Az igen feszült hangulatban folyó vita két kérdésben kulminált: egyes hallgatói csoportok követelték, hogy a pestiek melletti szolidaritás kifejezésére az egyetem azonnal vonuljon ki. A felvonulás végül lekerült a napirendről a jelenlevő pártvezetők, a diákparlament vezetői meggyőzték a hangoskodókat a tüntetéssel járó politikai és fizikai veszélyekről. A másik igen élesen vitatott kérdés a központi vezetőséghez intézett távirat szövege volt. A diákparlament józanabb tagjai és a pártvezetők ugyanis egy a központi vezetőséget támogató távirat elküldését szorgalmazták. A Gerő beszéde miatt felzaklatott hangulat, az a sajátos helyzet, hogy a központi vezetőség támogatása e pillanatban sokak szemében — mivel nem ismerték fel az ellenforradalmi veszélyt — nem a proletárhatalom pozícióinak védelmét, hanem a szektás erők támogatását jelentette, nem tette egyszerűvé a kérdést. Végül mégis megegyezés született a távirat szövegében, de a távirat elküldésével megbízott két hallgató (egyikük a negyedévfolyam követeléseinek előadója volt, az előző napi ülésen), mivel nem értett egyet az akcióval, nem adta postára.38 A jelenlevő pártvezetők és a diákparlament vezetői végül levezették a robbanást, s az ülés különösebb incidens nélkül véget ért. Október 24-én kora reggel összegyűlt a DIMÁVAG nagyüzemi pártbizottságának kibővített ülése, amelyre meghívták a Munkásszervező Bizottság tagjait is. A pártbizottság titkára tájékoztatta az összegyűlteket a budapesti eseményekről és bejelentette, hogy ilyen körülmények között helytelen lenne a tervezett nagygyűlés megtartása. A párt- bizottság egyes tagjainak kérésére T. Gy. ismertette a 21 pontot. Ezt követően, éles vita nyomán — melynek során a Munkásszervező Bizottság két részre szakadt — végül is egyhangú állásfoglalás született, hogy 25-én nem tartanak nagygyűlést, hanem még aznap, 24-én üzemrészenként, az MDP-alapszervezeti titkárok vezetésével röpgyűléseken vitatják meg a 21 pontot. A DIMÁVAG pártbizottságának ezen döntése rendkívül súlyos politikai hiba volt: forradalmi program helyett ellenforradalmi programot terjesztett a munkáskollektívák elé. A Munkásszervező Bizottság tagjait beosztották az egyes alapszervezeti titkárok mellé, de nem jutott belőlük minden alapszervezethez. Ezt követően létrehoztak egy pártmunkásokból és a Munkásszervező Bizottság egyes tagjaiból álló csoportot, melynek feladatául szabták, hogy a 21 pontot vigye el a környező nagyüzemek pártbizottságainak, hogy azok is ismertessék a dolgozókkal. Az ülés berekesztése után a csoport elindult megbízatása teljesítésére, az alapszervezetek titkárai pedig hozzákezdtek a röpgyűlések megtartásához. Miközben az üzemben — ahol a budapesti események miatt rendkívül feszült volt a hangulat — folytak a röpgyűlések, a gyár X. számú kapujánál egy csoport egyetemista jelent meg azzal, hogy beszélni kívánnak a dolgozókkal. A gyár rendészei nem bocsátották be őket, de pillanatokon belül híre terjedt, hogy megérkeztek az egyetemisták és a kapu16* 243
