Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kun László: Az 1956-os ellenforradalom kibontakozása, a proletárdiktatúra helyi szerveinek felszámolása Miskolcon és Borsod megyében
10. Követeljük a nyugdíjkorhatár férfiaknál 55, nőknél 50 évesre történő leszállítását, a nyugdíjak reális felemelését. 11. Követeljük a családi pótlék felemelését, a 4%-os gyermektelenségi adó eltörlését. 12. Követeljük, mint szerzett jogunkat adják vissza a vasúti kedvezményt: évi kétszeres ingyenes, évi kétszeres kedvezményes utazásra. 13. Követeljük az égető lakásproblémák fokozott megoldása érdekében biztosítani Miskolcon az 5000 lakás felépítését, valamint azt, hogy a vállalatok nyújtsanak sokkal nagyobb mértékű támogatást a kislakásépítési akció beindításához, elfogadható pénzügyi feltételek mellett. 14. A mezőgazdaság szocialista útjával egyetértünk, de követeljük, hogy az átszervezés a legteljesebb önkéntesség és a parasztság érdekeinek és nemzeti sajátosságainak szem előtt tartásával történjen. Vizsgálják felül a parasztság beadási rendszerét. 15. A legteljesebb mértékben egyetértünk Gomulka elvtárs vezetésével Lengyelországban végbemenő politikai változásokkal és mi dolgozók szolidaritásunkról biztosítjuk a lengyel elvtársakat. 16. Mindezen követelések megvalósítását csak ügy látjuk megvalósíthatónak, ha az ország- gyűlés nem lesz többé szavazógép, és ha a képviselők nem lesznek „fejbólintó jánosok”. Követeljük tehát, hogy az elkövetkező választásokon biztosítsák az általános, titkos választójogot, ne csak szavakban, hanem tettekben is azáltal, hogy az országgyűlésben a nép bátor képviselői legyenek. 17. A fentieket elküldjük gyárunk parlamenti képviselőinek is azzal az utasítással, hogy a közeljövőben összehívott parlamentben a fenti kérdésekben interpellációt nyújtsanak be és követeléseink végrehajtásáról hetenként szóban és írásban tájékoztassanak bennünket. A D1MÁVAG Gépgyár dolgozói”32 A 17 pontos kiáltvány sok olyan követelést tartalmazott, melyek a korábban elkövetett hibák kellő alapokkal rendelkező kritikáját jelentették. Egyes fordulatai — különösképpen a bevezető — eléggé pontosan tükrözte azt az elkeseredettséget is, amely a politikai helyzet fejlődése következtében a párttagok jelentős részénél tapasztalható volt. A kiáltvány készítői formálisan nagyon egyértelműen elhatárolták magukat jobbról. Ez az elhatárolódás azonban csak szavakban volt meg. Nem is annyira összeállítóinak szándékai miatt, hanem egyrészről azért, mert a létező politikai viszonyokat éppen úgy egy párton kívüli fórumon kívánták kritika tárgyává tenni, mint a revizionosták és a mögöttük meghúzódó polgári jobbszárny (nagyon világosan látnunk kell ugyanis, hogy a megszervezni kivánt „szabad pártnapnak” csak nevében volt köze a párthoz), másrészről azért mert ezekben a napokban a revizionista csoportok sem követeltek nyilvánosan mást, így a kiáltvány politikai funkcióját tekintve már ebben a formájában sem különbözött alapvetően a különféle forgalomban levő revizionista követelésektől. A kiáltvány 17 pontja azonban különbözött az egyetemen elfogadott 11 ponttól, mindenekelőtt abban, hogy nem érintette az alapkérdéseket, sőt formálisan éppen a munkásság ügyéért állt ki. Mégis, munkásfrazeológiájával, egyes demagóg követeléseivel, a polgári jobbszárny néhány követelésének átvételével az adott pillanatban — finoman fogalmazva — nem erősítette a szocialista rendszer melletti elkötelezettséget, főként az üzem munkásainak érzelmileg, hangulatilag könnyen befolyásolható, demagógia iránt fogékony csoportjai körében. A követelések összeállítása után a csoport tagjai felkeresték a nagyüzemi pártbizottságot. A pártbizottság titkára azonban nem volt jelen, így visszamentek a fogazóüzem raktárába. Útközben a csoport egyik tagja, K. L. az üzemben kapott egy papírlapot egy olyan személytől, aki részt vett a diákparlament előző napi ülésén. A papírlapon négy újabb követelési pont szerepelt.3 3 A fogazóüzem raktárában K. L. ismertette a négy pon16 Levéltári Évkönyv I. 241
