Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Kilián István: Színjáték Miskolcon a XVIII. század második felében

Miskolc környéki közönség színi igényeit csak ez a színpad elégíthette ki. A színházba járás tilalmát Miskolcon egyik diák sem szeghette meg. II. Józsefig ugyanis tilos volt bármiféle éjszakai csavargás, kocsmázás, bármiféle nyilvános előadásnak, színháznak, s táncháznak a látogatása.6 0 II. József ezt a tilalmat már feloldotta. Az ifjúság most már látogathatta a színi előadásokat, a városi magisztrátus tagjai azonban kötelesek voltak felügyelni arra, hogy ebből semmiféle botrány ne adódjék. 1 S a színházzal még a XIX. század elején sem barátkoztak meg, hisz továbbra is tiltják, hogy az ifjúság színházba járjon. Miskolcon 1800-tól kap otthont, ha nem is állandóan, legalább alkalmilag, a hiva­tásos világi színjátszás. Utolsó drámatörténeti adatunk a minoriták iskolájából 1780-ban született. Ekkor tehát még mutattak be az iskola diákjai drámát. 1800-ig mindössze két évtized telt el. Természetesen, hogy a XVIII. és a XIX. század fordulóján még nagyon sok olyan személy élt, aki jól emlékezett a minorita iskola magyar nyelvű színi előadásaira. S ezt a két, a hivatásos és az iskolai színi gyakorlatot, ha más nem, a közönség és a csizmadiaszín mindenképpen összekapcsolja. Drámatörténeti adatok 1753. augusztus 10. Pomum Theodosii. Előadták gróf Eszterházy Ferenc Borsod megyei főispán tiszteletére. Latin nyelvű. Programja volt. Vö.: Monay: 133, Bajay 1896: 191 (Közli az Argumentum teljes szövegét.) Szendrei: II. 474—475. (Közli az Argumentum teljes szövegét.) Kérésztesy: 2, Kilián 1972 b. 1763. Vinculum mutuae conjunctionis. Magyar nyelvű. Kézirata megvolt a minorita gim­názium irattárában. Vö.: Bajay 1896: 193—196. (Közli az Actus I. 1—3. scenáját.)Szend­rei II. 475-479. (Közli az Actus I. 1—3. scenáját), Keresztesy 2, Kilián 1912 b, Mo­nay 135. 1763. Actus Declamationis unicus. Latin nyelvű. Kézirata megvolt a miskolci minorita gimnázium irattárában. Vö.: Bajay 1896. 199. (A scena 1. szövegét közli), Szendrei II. 476, Kilián 1972 b, Monay 135. 1766. Tandem hóra 4-ta R[everendus] Pfater] Balthasar Kovács Professor Principiarum Ludo Scenico produxit Dagobertum idiomate Ungarico in concursu plurimorum specta­torum nobilium usque ad horam 6-tam perdurante, quo finito quidam ex praecipuis ingressi Conventum, utpote Spect[abilis] D[omi]nus Michael Sebe emeritus vice comes cum filio suo Andrea. Idem P[e]r[i]ll[ustr]is D[omi]nus Szent-Györgyi Co[mi]t[a]tus He- vesiensis. quidam etiam in coena permanserunt, videlicet P[e]rill[ustr]is D[omi]nus Lőcsei, D[ominus] Fercsak, et Administrator] R[everendus] P[ater] Prior Sajo-Ladensis.. .Diár. Misk. Min. 1766. aug. 31. Dominica: Post Concionem Slavonicam Sacrum Solemne cum adstantiis ob festum Angelorum Custodum peractum fuit ad quod processionaliter juventus parvae scholae ingressa cum facigeris, et ceateris vestibus comicis indutis eidem Sacro ministra­bat ... Porro hodie vesperae anticipatae fere hora 2-da propter Comoediam, quam Pfater] Christianus professor syntaxeos ab hora 3-tia usque ad 6-tam perdurantem produxerat idiomate Hungarico. Diár. Misk. Min. 1767. márc. 29. Finitis divinis pomeridianus successit Declamatio latino idiomate funes­tum interitum Regis Saul repraesentans, producta per Pfatrem] Balthasarum professorem Syntaxeos in refectorio scenis adaptato, praesentibus plurimis D[omi]nis ad eam invitatis, qui etiamfinita eadem aliqui eorum poculo hospitalitatis exceptis sunt... Diar. Misk. Min. 176 7. aug. 1. Post Meridiem Pfater] Balthasar professor Syntaxeos g[ene]ralem probam instituit suae comoediae producendae. Diar. Misk. Min. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom