Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Újlaki Péter: Adalékok az 1945-ös nemzetgyűlési választások történetéhez Borsod, Abaúj, Zemplén megyékben

résztvevőit, hogy ezt mindenütt propagálják és ennek érdekében mozgósítsák a párt valamennyi tagját, de rajtuk kívül a többi dolgozót is. A továbbiakban részletesen ismertette a párt programját és beszélt az eddigi eredményekről, amelyek fémjelezhetik a pártot a választási agitáció során. Ugyancsak szólt a választási harc módszereiről — az egyéni beszélgetésekről, a háziagitációról, a választási gyűlésekről, — amelyeket a helynek, időnek megfelelően kell alkalmazni.

Ebben az időben a régebbi súrlódásokat félretéve szinte teljes volt az összhang az MKP és az SZOP között. A két párt vezetői, de alsóbb szervezetei is kölcsönösen hangoztatták az egység fontosságát, „mert csak az együtthaladás biztosítja, hogy ebben az országban a demokrácia győzelmeskedjék”.17

Ugyanezekben a napokban kezdte meg kampányát az FKgP és az NPP is. Az FKgP választási harca a párt augusztus 26-i mezőkeresztesi és mezőcsáti nagygyűlésével kezdődött. A párt már az első pillanattól a két munkáspárt — de főleg az MKP — elleni támadásokban látta a harc lényegét, ugyanis ettől remélte a választók megnyerését. A munkáspártokhoz hasonlóan a „demokrácia” zászlaját tartotta magasra, de egészen mást értettek a demokrácia fogalmán. Ez rögtön kiderült Rácz Gábor mezőkeresztesi beszédéből: „őszinte demokráciát akarunk, ahol nem a kisebbség, de ahol a többség, az igazi népakarat uralkodik.... Egyenlőséget akarunk, olyan egyenlőséget, ahol nincs különbség magyar és magyar között — legyen az ipari munkás vagy kisgazda vagy akár értelmiségi.”18 Az elmondottakból kiolvasható, hogy elutasítja a munkásság vezető szerepét, szemben a „többséggel”, amelybe mindenkit beleértve, kivéve éppen a munkásságot; hangsúlyozza „magyar” voltát; és el akarja mosni a parasztság rétegei közötti különbségeket a „kisgazda” megfogalmazással, azaz egyenlőségjelet tesz a szegényparaszt és a kulák, sőt a volt nagybirtokos közé.

Az NPP részéről először Veres Péter beszélt a választásokról a párt augusztus 20-án rendezett sárospataki nagygyűlésén. Beszédét a párt politikájának az a nem ellentmondásos, de kettős elve hatotta át, miszerint egyidejűleg lépett fel a szövetkezetek mellett — követendő útnak tartva a dán és a bolgár példát — és a kisparaszti földtulajdon védelmében.19 Élesen visszautasította a pártját ért kisgazdapárti támadásokat, hangoztatva, hogy a párt nem az MKP „fiókvállalata”, hanem önálló, független politikát folytató párt és nem célja a „kolhozok” létrehozása. Kitért arra, hogy az NPP elsősorban a szegényparasztok és újbirtokosok pártja, ami fordítva is igaz, tudniillik a szegényparasztoknak és újbirtokosoknak minden más párttal szemben az NPP a pártja. Álláspontja ugyan az FKgP ellen irányult, de kétségkívül gyengítette a munkáspártokat is. Hangsúlyozta, hogy „úri huncutság” az FKgP részéről, hogy az „urakat” és a „verejtékező falusi parasztságot” egy zászló alá akarja tömöríteni.

Szeptember folyamán a harc mind szélesebb és mind élesebb formákat öltött. Ez annak ellenére történt, hogy a pártok vezetői az Országos Nemzeti Bizottság alakuló ülésén ígéretet tettek a választási harc normális mederben történő folytatására, az egymás elleni támadások mérséklésére. Mivel ezt a megállapodást az FKgP sem országos, sem pedig helyi viszonylatban nem tartotta meg, a baloldali pártok is kénytelenek voltak ehhez alkalmazkodni.

Az FKgP választási propagandájának középpontjába a — már több ízben említett — „demokrácia” kérdését állította és ennek a kérdésnek a kapcsán támadta a munkáspártokat, kiterjesztve a problémakört a földreform, a magántulajdon, a család, a vallás, a hazafiság kérdéseire is. A párt a felsorolt vonatkozásokban offenzívába lendült, demagóg módon kisajátítva az eredményeket, illetve úgy tüntetve fel magát, mint ezeknek a védőjét. Egy kérdésben azonban, a reakciósság kérdésében védekezésre kényszerült, amit azzal az állítással próbált kivédeni, hogy ez a vád azért éri, mert védi a nép többségét.

207