Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Lagzi István: Adatok a lengyel katonai és polgári menekültek Borsod, Abaúj, Zemplén megyékbe érkezésének történetéhez (1939 szeptember-október)

szerint „még októberben is” és sajnos később is volt olyan tábor, pl. Hidasnémetiben, ahol a lengyel katonáknak szalmazsák nélküli fekvőhelyet tudtak csak biztosítani.85 A tábori szemlék során nyilvánvalóvá vált, hogy az elhelyezés sokrétűbb problémá­nak bizonyult, mint az az első hónapokban látszott. Még 1940 tavaszán is voltak olyan táborok, ahol a lengyel legénység részére — priccsek hiányában — alkalmi fekhelyeket, vagy a földre (padlózatra) hintett szalma fekhelyeket tudtak biztosítani. A kassai VIII. hadtestparancsnokság a H. M.-be küldött 1940. április 19-i távirati jelentéséből tudjuk, hogy a lengyel katonai (legénységi állományú) személyek részére Csarodára 210, R icsére 170, Hidasnémetire 70, Perénybe 150, Tornanádaskára pedig 220 priccset igényeltek (országos viszonylatban 4594 db prices beszerzését irányozták elő).86 Borsod, Abaúj, Zemplén megyékben a lengyel katonai táborok feletti felügyeletet a miskolci VII. és a kassai VIII. honvéd hadtestparancsnokságok látták el. Az elhelyezést a volt magyar és csehszlovák határőr és vámőr laktanyákban, néhány e célra kibérelt kas­télyban, üzemi és mezőgazdasági épületekben, valamint magánházakban biztosították. Az elhelyezés költségeit a H. M. 21. osztály közbejöttével az illetékes hadtestparancsnoksá­gok fedezték. Az elhelyezésnél, az őrzési viszonyok kialakításánál személyi problémák is előadód­tak. Több táborparancsnokról már az első hónapokban kiderült, hogy alkalmatlan — a különben nagy körültekintést és tapintatot igénylő — beosztására. A kassai VIII. hadtest­parancsnokság területén lévő táborokban is hasonló helyzet alakult ki. A hadtestparancs­nokság illetékesei belátták, hogy a fiatal, ambiciózus — viszonylag gyors előmenetelre számító - táborparancsnokok helyett tartalékos, vagy idősebb törzstiszteket kell alkal­mazni. Az előbbiek is arra utalnak, hogy a katonai hatóságok egy része, jelen esetben a kassai hadtestparancsnokság, igyekezett az akkori helyzetben megengedhető könnyítése­ket biztosítani a lengyel katonai menekültek részére. Természetesen több olyan esetről is tudunk, amikor éppen a hadtestparancsnokságtól indult ki egy-egy korlátozó intézkedés. A kassai hadtestparancsnokság táviratilag kérte, hogy „. .. a hdt. területén Hidasnémeti­ben, Mándokon és Ricsén felállított internálótáborokhoz sürgősen egy-egy magasabb rendfo­kozatú, németül, esetleg lengyelül, vagy tótul beszélő ny. állományú vagy szkv. (szolgála­ton kívüli) törzstiszt osztassák be, mivel ezen táborokban jelenleg is sok lengyel tiszt, köztük törzstiszt van elhelyezve. .. . Ezen táborokban internált lengyel legénység nagy részben elkereseredett emberek ... az ezekkel való helyes, megértő bánásmódra a jelen­legi fiatal táborparancsnokok nem alkalmasak, sőt tapasztalatlanságuk és meg nem értésük következtében, magatartásuk és eljárásuk gyakran káros is, sok súrlódás lenne elkerülhető, ha a táborparancsnokok megfelelő tapasztalattal bíró idősebb ny. állományú törzstisztek lennének.”87 A VII. és a VIII. hadtestparancsnokságok területén az 1939. szeptember 19-i elhelyezési tervezet szerint 18 táborban összesen 9500 lengyel katonai személy fogadására számítottak. (Lásd az I. sz. táblázatot.) A Magyarországra érkezett lengyel katonák és tisztek nagy számára való tekintettel a VII. és a VIII. hadtestparancsnokságok területein is újabb táborokat létesítettek. (Lásd a IIL sz. táblázatot.) Az 1939. december 6-i állomány­kimutatás szerint a VII. hadtest területén 21 táborban 1414 lengyel tiszt, 4257 katona, és 146 katonai családtag tartózkodott. A VIII. hadtest felügyelete alatti 13 táborban 250 tiszt és 1412 katona elszállásolását biztosították. Pácinba 1939. szeptember 25-én a Karcsa-híd felől érkezett az első lengyel katonai csoport 20 katonai teherautóval. A lengyeleket barátokként fogadták Pácinban is, mert „... mindenki úgy tudta róluk, hogy régi barátaink.” — A Pácinba érkezett lengyel katonai menekültek zömét a helybeli volt határőrlaktanyában szállásolták el. Berta István 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom