Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Lagzi István: Adatok a lengyel katonai és polgári menekültek Borsod, Abaúj, Zemplén megyékbe érkezésének történetéhez (1939 szeptember-október)

hurrá kiáltással búcsúztak el, . . . mindannyiunk szemében csillogott a szeretet és a hála, amely a magyar barátság, a vendégszeretésért nyilvánult meg .. . csak örülni lehet annak, hogy Miskolc az emberi szenvedést megértőén és ilyen melegen emberi szívekből érzőén cselekedett.” A menekültek jobb elszállásolása és ellátása érdekében az F. R. H. szeptember 23-i számában „Kik adnak ingyen ellátást és lakást a lengyel menekülteknek? ” c. felhívás jelent meg, jelezve azt, hogy Miskolcon is — a lehetőségekhez képest — mindent megkíséreltek annak érdekében, hogy az átvonuló lengyelekkel szemben kifejezésre juttassák együttérzésüket, segítőkészségüket. A társadalmi összefogásra szükség is volt, hiszen rövid idő alatt több tízezer lengyel állampolgár lépte át az országhatárt.36 „A közös magyar—lengyel határon ezrével és tízezrével jönnek át a menekülők,...[...] Éjjel-nappal jöttek a menekültek, a magyar katonák hóban-fagyban velük cipekedtek a Kárpátokban, talán negyedmillió ember is lehetett, akik átjöttek, nálunk kerestek menedéket. Katonák, civilek, férfiak és nők, öregek, fiatalok, gyerekek vegyesen. Ki járműveken érkezett, ki gyalog. Vonatokon, teherautókon, szekereken szállították őket az ország belsejébe. [...] Az első ezer menekültet borsodi parasztok fogadták be, sem a lengyelektől, sem az államtól nem fogadtak el semmi ellenszolgáltatást a lengyelek gondozásáért, ellátásáért.” írta önéletírásában Dobi István.3 7

A lengyelek Miskolcon való átvonulása nem egészen két hétig tartott. A Magyar Jövőben szeptember 26-án megjelent ,J\4ár csak szórványosan érkeznek lengyel menekültek Miskolcra” c. cikk (közben bevezetett cenzúra miatt) utoljára tudósított a lengyel menekültek érkezéséről, fogadásáról és a városon való átvonulásáról: „A miskolci pályaudvarra vasárnap délelőtt érkezett az utolsó menekült vonat, amelynek ötven (!) vagonjában mintegy háromezer lengyel tiszt és katona érkezett Munkács felől, akiket innen — miután élelmezésükről gondoskodtak — továbbirányítottak a gyűjtőtáborokba. Ezen kívül autókon és autóbuszokon még nagyobb csoportokban érkeztek polgári és katonai menekültek. Ezek a szállítmányok, illetve menekült csoportok úgy látszik már a végső nagyobb transzportjai voltak a menekülő lengyeleknek, mert hétfőn (szept. 25.) már csak szórványosan érkeztek kisebb menekült csoportok, azok is többnyire autókon és autóbuszokon.” A menekültek Magyarországra érkezése azonban nem szűnt meg szeptember végén, bár számszerűen (a szeptember 15—25. közötti napokhoz képest — L. I.) mérséklődött.

A magyar lakosság az ország más vidékein is meleg rokonszenvvel fogadta a menekülteket.38 A lengyelek iránti lelkesedés első (!) szakaszában a rokonszenv nyílt kimutatása, a tettekben megnyilvánuló segítőkészség, a magyar—lengyel barátság éltetése talán sehol sem volt olyan nyílt mint Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, a hagyományos lengyel kapcsolatokkal rendelkező Borsod, Abaúj, Zemplén megyei városokban és községekben.

A Sajó menti falvakban (Vadna, Putnok, Sajópüspöki) felkészülten fogadták az átvonuló lengyel csoportokat. „Voltak esetek — írta visszaemlékezéseiben Jan Zajyc — hogy gyerekek kézenfogva álltak az útpadkán, ahol autóink elhaladtak és megállítottak bennünket, és az út mentén felállított asztalokhoz invitáltak minket. Városokon utaztunk keresztül, ahol étteremtulajdonosok egész kolbászfonatokat hoztak ki és kínálták, hogy vegyünk belőle. Meghívtak az étterembe . . .Miskolcon az egyik étteremtulajdonos egy teherautónyi tisztet és katonát hívott meg és mindenkit vendégül látott, ezután marékszámra hordta a tízpengősöket, mindenkinek akart belőle adni, de még a közkatonáknak is megtiltottuk a pénz elfogadását. .. ” A bánrévei kereskedelmi iskola tanulói saját kezdeményezésükre megvendégelték a községbe érkező első lengyel katonai csoportot. Bánrévén nemcsak a fogadás, hanem a — főként a légierőkhöz tartozó - 21 tiszt és a 380 katona elszállásolása is példamutató volt.

A menekültek ország belsejébe való átirányításának másik — nem kevésbé fontos és jelentős — útvonala Sátoraljaújhelyen vezetett keresztül. Szeptember második felében

12*

179