Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Seres Péterné: Miskolc törvényhatósági joggal felruházott várossá alakulása, 1907-1909
megyének választás alá eső tisztviselőit 5 évi megbízatással. Egyebekben 1908. év folyamán a régi törvényhatósági bizottság működik. 7. §.E törvény a kihirdetés napján lép életbe. Végrehajtásával a belügyminiszter bizatik meg.”8 A törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indoklás arról tanúskodik, hogy a kormány is több ellenállásra számított. Az indoklás elsősorban foglalkozik azzal, hogy az 1876:20. t c., amely nagyszámú városi törvényhatóságot szüntetett meg, nem áll ellentétben a jelenlegi javaslattal, nem zárja ki, hogy egyéni elbírálás alapján az időközben fejlődött városok önállósodjanak.9 Néhány jellemző adatot is közöl Miskolcról, pl. hogy 40 ezer lakosa van, s ezzel megelőzi a két legdinamikusabban fejlődő törvényhatósági joggal már felruházott Kassát és Győrt. Az értelmiségi számarányt tekintve Miskolc első helyen áll a törvényhatósági jogú városok között is. A sokat emlegetett anyagi megterhelés sem állja meg helyét, Miskolcnak 9450 ezer korona cselekvő vagyona s ezzel szemben 2667 ezer korona adóssága van, az 1907. évi költségvetése értelmében kiadása 1091 korona, bevétele 766 ezer korona, a hiány fedezésére 56%-os pótadót kell igénybe venni. Ez a tetemes költségvetés az önálló törvényhatóság igényeit is ki tudja elégíteni. Borsod megyét illetően elismeri, hogy hiányt fog szenvedni, de a maradék 214 ezer lakosával még mindig a közepes megyékhez fog tartozni. Az indoklás második részében a törvény egyes intézkedéseit magyarázza, így többek között az átalakulási interregnum időszakában a belügyminiszternek adott különleges hatalom szorul magyarázta. A4. §-t illetően az érthető is, nem helyénvaló, hogy az önálló törvényhatóság olyan szabályrendeletekkel és határozatokkal kezdje meg működését, amelyet a megye hagyott jóvá. Az 5. § esetiben ez már nem ilyen nyilvánvaló, a megye és a város vitás ügyeinek lezárását illetően az indoklás arra hivatkozott, hogy a bírói út nagyon hosszadalmas lenne, s annak mindkét fél kárát látná. A két intézkedésből világosan kitűnik, hogy a kormány nem látta annak biztosítékát, hogy a szétválás békés úton megtörténik, s a későbbiekben is — a valóban fel-fel bukkanó ellenségeskedés kapcsán — igyekezett adminisztratív intézkedésekkel meggátolni a kiúttalan vitát. A miniszteri indoklás legtöbb figyelmet a 6. §-nak szentelt. Ez a § ugyanis az önkormányzati jogkör súlyos megsértését jelentette — elvileg — tekintve, hogy adminisztratív úton meghosszabbította a választott tisztségek lejáró mandátumát. Az indoklás a gyakorlati okokra hívta fel a figyelmet. Borsod megye önkormányzatának összetételét erősen befolyásolta Miskolc város: bizottságának 392 tagjából 17 választott és 88 virilis tag miskolci volt, ha az új választásokat a szétválás előtt megejtik, a kilépő miskolci tagok miatt a bizottságnak mintegy 27%-át újra kellene választani, s a tisztviselők választásánál is érződne a miskolciak befolyása s ez Borsod megye szempontjából megengedhetetlen. A miniszter várakozásának megfelelően a képviselőházi részletes vitában ez a 6. § volt a döntő tényező. Az elsőnek felszólaló Polónyi Géza képviselő figyelmeztette tagtársait a veszélyre, melyet ez a § magában rejt, hogy ti. a választott mandátumok a kormány által meghosszabbíthatók, s ha egyelőre csak fél évre is, a precedens a későbbiekben is lehetővé teszi majd. A felszólalásra válaszoló Wek'' íe Sándor miniszterelnök, az egyébként jogosan aggályoskodó Polónyi Gézát, olyan alkotmányjogi vitába bonyolította bele, amely a képviselőházban nagy derültséget keltett. A vitát részletesen nem áll szándékomban elemezni, néhány szót azonban megérdemel, tekintve, hogy jó adalékkal szolgál „alkotmányos” múltunkhoz. Wekerle Sándor abból indul ki, hogy a városi képviselőtestület választott tagjainak és tisztviselőinek mandátuma 1908. júniusáig, Borsod megye tisztviselőinek mandátuma 102
