Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

hajlandók elkezdeni a termelést. A nagyüzemek november 13-ával meghozták egyeztetett határozatukat (50. sz. dokumentum). Az LKM-ben tartott gyűlés viharos volt. Ez megismétlődött november 15-én is, amikor Kukucska János kormánybiztos próbálta meggyőzni a munkásokat. A vele tartó Kovai Pált nehezen tudták a haragos munkások közül kimenteni. Átmeneti engedményként a hatalom az elhurcolt megyei munkástanácstagok közül visszahozta Földvári Rudolfot, akivel az MSZMP vezetői megállapodtak a már negyedik munkástanács létrehozásában, azzal a feltétellel, hogy ez lassan el fog sorvadni. Ehhez a többi munkástanácstagot is vissza kellett engedni. Ez meg is történt november 20-a után, annyi szépséghibával, hogy kopaszra nyírva érkeztek meg. Végül a félelem légkörében a munkástanácsok ereje megtört. December 10-én az LKM sem szavazta meg a csatlakozást a Nagybudapesti Központi Munkástanács sztájkfelhívásához (64. sz. dokumentum). Ennek ugyan ellentmond a 65. sz. dokumentum, de ez csupán a vezetők és vezetettek közti mindig meglévő distanciát jelzi. Földvári az Északmagyarország december 5-i számában közzéteszi a megyei munkástanács számára készített programot, hogy aztán öt nap múlva ugyanő - mint a visszaállt megyei tanács elnöke - maga jelentse be annak feloszlatását. Az ellenállás utolsó fellobbanása a december 9-10-i napokhoz kötődik. A 9-én történt nőtüntetés még nem járt nagyobb konfliktussal. Az 1000 főre becsült tömeg feloszlott, utána a fiatalok okoztak gondot a karhatalomnak, akik közül aztán számosan a fiatalok mellé álltak. Nagyobb konfliktussal járt a december 10-i tüntetés, amely összefüggött az ekkori sztrájkfelhívással, a fővárosi munkásvezetők letartóztatása miatt. A tüntetés fő színhelye a ma is kitüntetett forgalmi csomópontnak számító villanyrendőr környéke volt. A nyomdában kinyomatták Tóth Pál nem túlzottan sikeres, de az utca hangján megszólaló versét (62. sz. dokumentum). A tüntetés feloszlatásába a szovjet katonaság is bekapcsolódott. Rövid fraternizálás után tüzet nyitottak, aminek több civil áldozata lett. A szétfutó tömeg közül a vállalkozóbb szelleműek fegyverszerzés céljából eljutottak a karhatalmisták Tizes honvéd utcai bázisáig, ahol a lezajlott incidens újabb emberéletet követelt ezúttal a másik oldalon (63. sz. dokumentum). A megszüntetett munkástanácsot átmenetileg beolvasztották a visszaállított Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsba, külön osztályt létesítve számukra, de ez nem mentette meg őket a közeli letartóztatásoktól. Földvári Rudolf is osztozott társai sorsában. Rácz Sándor, aki 23 évesen a Nagybudapesti Központi munkástanács elnöke volt, egy 1986-os konferencián így nyilatkozott: „Azt mondom, hogy nagy szükség volt a forradalomra - de jobb lett volna elkerülni. Mennyivel többen élhettük volna meg ezt a napot. Viszont a történelemnek nem mi parancsolunk, a történelem a maga módján szánt bele életünkbe és forgat ki belőle, hasznosat és haszontalant."

38 38 Ötvenhatról nyolcvanhatban. Szerk.: Hegedűs B. András, 197.