Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

túl az őket kiváltó anyagi anomáliák elleni tiltakozáson, igaz a keletnémetek míg tehették, lábbal szavaztak.

3 Bár a magyar társadalom polgárosodottságban elmaradt a tőlünk nyugatabbra élő népektől, de abban, hogy eleget tehessen az importált eszme elvárásainak, követelményeinek, komoly tényezők gátolták. A háborút vesztes oldalon fejezte be. A háborús bűnösök felelősségre vonásának mértéke, minden várakozást felülmúlt.

4 Ennyi embert nem marasztaltak el sem a volt szövetséges társaknál, sem a háborút kirobbantó Németország megszállási övezeteiben. Az igazolási eljárások is sok embert szorítottak az új társadalom építésének perifériájára. Külön tehertételnek számított a hazai kommunista mozgalom gyengesége. Ez nemcsak az illegalitásba szorulásnak volt köszönhető, de annak is, hogy a magyar lakosság jelentős részének rossz emlékei voltak a tanácsköztársaságról. A Szovjetunióból hazatérő hat legfontosabb kommunista vezető közül öt zsidó származású volt, akik Sztálin közismert antiszemitizmusa miatt állandó teljesítménykényszert éreztek. A társadalom átalakításának voluntarista módja majd minden réteget megsebzett. Még jelzővel meg nem kurtított, a hivatkozásokban a társadalmi forradalom legalapvetőbb erejének tekintett munkásosztályban is találtak potenciális ellenséget. Őket nevezték munkásarisztokráciának. Anélkül, hogy a represszió széles skáláját részleteznénk, csak a társadalom-átalakítás legnagyobbnak tartott ellenségét, a kulákság példáját említjük meg, amely létszámát mindig az állam költségvetési és termékbegyűjtési igényeknek megfelelően állapították meg.

5 A Sztálin halála után színrelépő szovjet vezetés, amelynek pontos ismeretei voltak a szocializmus építésének magyarországi nehézségeiről is, 1953. június 13-án a magyar párt- és államvezetést Moszkvába rendelte. A delegáció összetételét a meghívók állapították meg. A tagok közt találjuk Földvári Rudolfot is, akkor még a budapesti pártbizottság első titkáraként. Hegedűs András a későbbi miniszterelnök a találkozóra így emlékezett: „lényegében mind azt mondták: elégedetlenek a magyar vezetéssel, mert olyan helyzetbe hozta az országot, hogy könnyen felkelés törhet ki. Kiderült, hogy a szovjet vezetők tájékozódtak a sztálinista berendezkedéssel szemben kialakult magyar nemzeti ellenállásról... Beszéltek a sok letartóztatásról, a tömeges kollektivizálás során elkövetett erőszakról, a normarendezésekről stb.".

6 Ilyen értékelések után az akkor még elsőszámú vezető Malenkov a következő személyi változásokat javasolta: „Rákosi mondjon le a miniszterelnökségről, de tartsa meg a párt első titkári tisztét. Legyen Nagy Imre a miniszterelnök, két elsőhelyettessel, Gerővel és velem."

7 Ebből a felemás döntésből is látszott a szovjetek óvatossága, úgy gondolták, hogy a náluk is meghozott intézkedések magyar megfelelői Magyarországon megteremtik az „olvadás" feltételeit, anélkül, hogy a párt hatalmi monopóliumát és a szovjet fennhatóságot 3 Mihail H.-Alekszandr Ny.: A Szovjetunió története. In. Orosz történelem II. 425. 4 Bertényi I.-Gyapay G.: Magyarország rövid története. 569. 5 Berki M.: Az államvédelmi hatóság. 140. 6 Hegedűs A.: Élet egy eszme árnyékában. 219. 7 Hegedűs A.: Élet egy eszme árnyékában. 220-221.