Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)
Ismeretlen még ma is, hogy mi volt a pontos oka, hogy megtörtént, de itt belelőttek az ott lévő tömegbe. Kora délelőtt Kucsera telefonéit rendkívül izgatottan, hogy gyorsan mentőautókat oda. Kovács Jolán elvtársnő nem egyszer telefonált is értük és utánra rohantak be a kórházba őrült sziréüézéteeal, Kucsera nemtudt* necrap.gy*ráBni> hogy hogyan történt, annyit mondott, hogy most azt követelik, hogy adja ki azt, ak i a tűzparancsot adta, de ő newtudja hogy ki volt az, és azért, hogy aelogyeji nagyobb baj, ő magát adja ki. Innen aztán az egyik halottat feltették egy laposkocsira és végighurcolták a városon, be az üzemekbe. Ugy, hogy október 26-án Miskolcon is felrobbant a puskaporom hordó. Persze a város olyan lett, mint egy megbolygatott méhkas. Kódig csend volt megyeszerte, nost azonban mi lesz tovább? Jeleztük a dolgot a Központnak. Kossá István elvtárs azt az utasitóst adta, hogy a katonák hagyják el a P,3,-ot, Elküldtük a katonákat. De ugyanakkor elküldjük az elvtársakat is, csal; 5-6-an maradtunk ott, Grósz elvtárssal a Földvári elvtárs szobáját teljesen átforgattuk és pisztolyokkal berendezkedtünk védekezésre, de a P.B.-ot nemhagyjukmott• JVIa már lehetne rajta vitázni, hogy helyes volt-e vagy nom, de elgondolni is rossz, hogy cseng a telefon mondjuk a járásokból és senki nem veszi fel, vagy a Központ helyzetét nehezítette volna, ha azt kénytelen gondolni, ho^y nincs senki a PB.-n. Azt sem lehetett tudni, hO(_y hogyan alakul a helyzet egy félóra múlva. Azért küldtünk cl mindenkit, hogy ha valami támadás, vagy provokáció történik, nelegyen mindenki ott egy helyen. Délelőtt bejöttek a munkástanácstól /a műszaki klubból/, hogy menjen val ás i át hozzájuk, mert költöznek be ÍJ megyei tanács helységébe. Gyárfás elvtárs és Grósz elvt ár ÍJ ment el, Tóth János se menni mer., mert, se maradni, ca-.k jött ment. Egyszer eszembe jutott, hogy felhivora a Kucserát, hogy mi vaa velük? Jelentkezett egy idegen fir.talos h»ng, hogy maga az Déri elvtárs? Mondom neki, hogy mi van ott maguknál? /tudtam, hogy nem a Kucsera az/. Erre mint aki kezében tartja a kagylót de elfordul tőle - hallom, hogy mondja, hogy netörjetek mindent össze, telefonon beszélek, - és azt mondja nekem, hogy nincs semmi újság, csak még a harmadik emeleten tartják magu>' ' ./.