Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)
Felszólalok, válaszolok vagy G kérdésre, valamelyest,megnyugszanak, már ólján is vaa aki követeli, hogy feküdjenek le, Utánnam azonban felszólal Sándor László újságíró, aki kivonulásra biztat ja őket, azt állítva, hogy én nem mondtam meg az igazÍ* , mert Pesten nem ugy áll a hsljz et, ők beszéltek a Losonczi Gézával és ő mást mondott* Ezt kihasználta néhány egyetemista ée bejelentette, hogy nembizik beanem, mert becsapom őket és mert a pontjaikkal nem értek egyet* T.i. két ponttal még ezen az este sem értettem egyet velük: Szovjet csapatok azonnali kivonulása és varsói szerződésből való kiugrás. Ezután még legalább egy órát folyt a vita, kinő a folyosón és azt sikerült elérni, hogy akkor éjjel nem vonultak kl* Éijel behivattuk. Sándort a ü.P,B,-ra és jól megmostuk a fejét, Itt volt Földvári, Tóth, Gyárfás, Dunai és Bárány elvtársak* Ugyanekkor Pestről már elég nyugtalanító híreket mondott a rádió* Ekkor éj^el átnézzük azt a cilcket, ami a GerC beszédre reagál és visszautasítja azt. Levittem a kefét a Selyemrétre a szerkesztőségbe, utánna pedig hajnalban felmentem a T.T.I*T*-be ahol együtt volt lo-12 iró és értelmiségi. A Bod elég illuminait állapotban soaik majdnem sirva panaszkodtak azon, hogy a "magyarok " vére folyik Pesten. Szerda okt. 24» Dimávagban meg alakúi, a munkástanács a gyüléea elfogadják egyhangúlag a 21 pontot* A munkástanáccsal tárgyal Pataki elvtárs,. A gyűlésen Gyárfás elvtárs nagyon csúfosan Jár, mer a K.V. felhívását fel akarja olvasni, de elkergetik, nem engedik neki felolvasni, lehurrogják. Egyetemisták akarnak felolvasni szövegeket a h<agoshlradőban nem negedjük meg, mert vannak benne olyan pontok, amivel nemértünk egyet. Egyetemisták bejönnek a PB.-ra r hogy a LKM.-ben /ahol még dck is ccend vaa/ olvassák fel a poatokat. Nem megyünk bele, Pataki elvtárs nagyon ügyesen manöviroz, a Dimávágból átvezet egy küldöttséget a LKT.l*-ba a pontokkal, de még akkor sincs különösebb, mert nem hozzák nyilvánosságra, köz en pedig a Dinávagban sikerül a kedélyeket megnyugtatni.