Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

látván, hogy ettől az ember gyűrűtől segítséget nemkapok néhány lépéssel tovább szsladtam, ahol ismerőseket láttam éa néhány percig beszélgettem V elük, hogy segíts fink Eádulyon. K özbe oda jött egy ismer ősöm, de nev ét nem tu dorn» és mondta ne tessék már fáradni, mer^a^alûiil^ ~ — :— 3 " : "SrPtTvissza meattem, gáduly m 4 r „ megvolt bal va . halilát az a lövés okozta, amely _a bal mell aka s~~f" gJl^ílláll te r " a ho 1 a Je mené t e 1 i nyilas volt .Ezután kértem, hogy a 2áeW&m"Tevőholmit kiveEês's'MT mono" var. "Ílügy esetleg, bogy-fontos dolgok lehetnek, de secimitsem "találtam-ná csak a iecvgyJiriLt,» és a hivatalom kulcsait, arait egy rjólöltözó férf elvett oőllem aszal, hogy átadja a hivatalos helyen, mert ő is 0^ " tartozik. Ismertem is látásból, hogy a rendőrség valamelyik hiv-í'-i 3eEJ.fl.jg volt.Ezntán akasztott '>k .fel. a fára halottat de ezb már nen vártam meg . Kemsókora elmenttem ismét egy beteghez, majd közben lövéseket halv, vissza siettem, ós a :kor fogtak el a rendőrséggel szembe levő házt* tején hdgy—nak mondott egy civilben-öltözött re.dőr tisztet, akit aevittok az r.-épületé e azéi't, mert a szemtanuk szerint elfoga J '' kor megígérte, ha nem bántsák, megmutatja, hol rejtőznek még a dűrs ég ép'.Hetébe a egyesek.Közben a muni ás tanács kiküldöttei ae£ gül hivták a kíitonasgot, és ezután már a katonás kezdte meg a r.átíásülété^.Efmespkára k ihozták a hdgv­ot akit legal- bb j>eo.^ ember tömeg vett körül és parc pgrg...,mulva..már. haioot. áTláp6tjablaa Háduly tuellé akalfS^oWidc fel. '""' Az akasztás közben hozta ki a katonasúg Antal töriru-t és nóh/hy' társát, akiket megtámadott a tömgt ugyan, de a --.onasu^ megvdt«-. £ e lté t 'M6k e gy gk-ra é s e1 vitték« Antiiéi: előtt hozták még ki a karhatalmi 1 gény sog néhány v JJßt akiket a tömeg védelmébe've tt ők mégis élyenes<té>, ezéSz mar leté­pett paronlinnal jöttek ki és átvették a Kon 'tíufch nóta éneklését, .. be von. ál talc a Rudolf laktanyába. A rendőrséget otromló tömeg túlnyomóan vidéki volt, nemtudok egy olyan egyénre sem pontosan visena emlékezni, aki tevőlegesen ütött volna valakit, a tömeg kÖESül rosszul öltözött fiatal suhancok kés­zében voltak fegyverek, amik ugy jutottak a kezükbe, hogy részben a Y? s gyárból hoztak be, de nagyobb részt a .Le ad őrs eg épületéből ki bált te çry ver eket szedték fel, köztük gép is ztoly okafc. È következő nap a forradalmi bizottság jogász ta... ja elrendelte, hojy az össze áldozatokat boncoljuk fel, amit másfél nap alatt foganat '• „ tottuk is• I?eiboncoltunk %Q.polgári lakost, férfiakat, nőket, 2.f iac 0 korút, és 7. rendőrségi , közeget, akik' közül agism^résem'-e serin t 4p^ a s zűrire rc-udoáséghez v tartoztak, és J-an voltak AV-K-ok. K e t tőnél ut.. találtuk az ÁVH.hivatali pecsétjüket, egyről pedig ugy tudom, hogy \ tényleg AVH.volt, bár nálla pecsét ne .volt.iJéháuy nappal később bon­coltam fel a napokmulva kórházban elhalt Gáti Imre, nevezetű ÁVH* tiszte tt .Egy személynek az azonosságát nemtudtaai ms g. : 11 ap itatni, bár segítségül rendeltettem ki az államvédelem kórházban őrzött sebe­sült tagjait is. Rlpst már azt hallottam Freimann Lajos nevezetű Víjlt aki polgári egyén lett volna, viszont hat.rozottan állithatom, ho|y az ő zsebébem találtam meg, saját személyében a 5805.sz«ÁVH«peesetet, Az üggyel kapcsolatban mást előadni nemtudok, jkv. vallomásom az igazat tartalmazat melyet: h.h.alíirom. - y 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom