Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - GERHARD SEEWANN: Az 1683 és 1699 közti török háborúk politikai és katonai alapjai (Ford.: Somody Ferenc)

Mivel Magyarországon az eléggé nehézkessé vált utánpótlás számára teljesítőképes úthálózat nem állt rendelkezésre, az élelem, lőszer és egyéb hadianyag utánpótlása kizárólag a folyókra volt alapozva. Ezek ezáltal döntő hadászati, szállítási jelentőségűvé lettek. Amikor a szövetséges csapatok már Magyarország délkeleti határán álltak 1689-ben, részben pedig Belgrádon messze túl, Nis és Skoplje felé végezték hadműveleteiket - a császári haderő számára csupán 20.000 fős élelmezési létszámot tekintve -, az utánpótlás lényegében a Száván, Dráván és a Dunán történt. A hathónapos hadjáratra tervezett 158.000 mázsa lisztből 100.000-et a Dunán, 38.000-et a Száván, 20.000-et pedig a Dráván szállítottak. Emellett a lovasság számára szükség volt 120.000 mérő zabra, melyből 70.000-et a Dunán és 50.000-et a Száván kelleti szállítani. Othmar Pickl a grazi Udvari Haditanács és Kamara irataiból kivehetően azt állapította meg, hogy csupán 1686-ban a Dráván és a Száván való szállítás 600 tulajt és egyéb vízijárművet igényelt, s a megtett szállítási utakat kerek 600 km-ben állapította meg. A legtöbbször ugyancsak a folyók mentén, gyakran a hajókon lévő sütödék összevetésével állapítható meg, hogy a császári fél ebben - a szállításban oly fontos alapkérdésben - egyre nagyobb fölénybe került a törökökkel szemben, és ezért is sikerült nekik a hadszínteret térbelileg mindig jobban délkeleti irányba, tehát a török felvonulási bázis irányába előrehelyezni. A katonai műveletek alapmintája az 1683-1699. években majdnem minden évben vár - folyó - szárazföldi csaták kombinációja volt: a várakat illetően pl. 1688-ban Pétervárad, mely felvonulási bázisként szolgált, vagy Belgrád ostrománál és felmentésénél; folyók vonatkozásában, melyektől a hadműveletek ritkán távolodtak el 50 km-nél távolabbra, és végül a nyílt szárazföldi csaták, melyek többnyire várakkal vagy folyókkal, nem ritkán mindkét tényezővel szoros összefüggésben folytak le, mint pl. 1687-ben az oly eredményes Harsány-hegy melletti csata esetében a Duna - Dráva háromszögben és szoros összefüggésben Eszék elfoglalásának kísérletével. (Ez ugyan röviddel a csata előtt meghiúsult, ám a hadjárat végén minden különösebb további erőfeszítés nélkül sikerült.) A példák között említhető „Türkenloui" rendkívül bátor terve a legnagyobb áldozattal járó szalánkeméni csatában, a két erődítmény: Pétervárad és Belgrád között, közvetlenül a Dunánál. Végül az egész török háború legutolsó nagy, döntő csatájában, a Tisza menti zentai csatában, melyben Jenő herceg - hasonlóan, mint Montecucolli 1664-ben Szentgotthárdnál - a török átkelési nehézségeit ellenállhatatlan rohammal használta ki a folyónál, s azt mint harcászati akadályt, de mint gyorsan