Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)
III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - KISS Z. GÉZA: A baranyai reformáció történetéhez
A szembenálló felek jól tudták, hogy az efnéptelendett föld (terra déserta) nem hajt semmi hasznot, ezért a törökök is megkísérelték, hogy a hadak járása miatt szétfutott lakosságot visszacsalogassák. Jól tudták azonban, hogy a nyáj pásztor nélkül nem tartható együtt. Ezért látták el oltalomlevelekkel azokat a lelkészeket, akik hajlandók voltak a hódoltságban szolgálatot vállalni. A lelkészek viszonylagos szabad mozgása vitathatatlanul könnyítette a magukra maradt magyarok szellemi táplálékának biztosítását, „magyar kálvinista" öntudatának megőrzését. 83 A paphiány pótlása érdekében azt is megengedte a török, hogy a fiatalok a hódoltságon kívüli területen, vagy akár külföldi iskolákban szerezzenek lelkészi képesítést. Ennek a gyakorlatnak a meglétét Batizi András reformátor 1543. december 8-án Philipp Melanchtonhoz írt leveléből tudjuk, 84 aki megírja, hogy „a vallás megtanulásának kedvéért" néhány tanuló Szántó városába (Abaújszántóra) érkezett és „...egy év múlva mennek vissza Pécs vidékére". A török megszállóknak az anyagi haszon, a magyarságnak a megmaradás okán volt szüksége a hitéhez, népéhez hű prédikátorra. A lelkészek az isztambuli Csonka-torony rabjainak imádságával könyöröghettek a megtartó Istenhez, hogy vigye el róluk a kegyetlen pogányok éles fegyverét. Ne engedje pusztulni a falvak és városok jó törvényeit, tisztességes rendtartásait, s ne hagyja, hogy azok „...undok pogánoknak istállóivá és tolvajló barlangivá" legyenek. 85 Ők tolmácsolták „...a vasba verettek fohászkodásait", kérték Istenüket, hogy oldozza meg kötelékeiket, adja vissza szabadságukat, hogy a pogány népek is megismerhessék a keresztények szabadító Istenét. A magyarság szolgái voltak a kor prédikátorai, amikor az Igével bátorítottak veszedelem és figyelmeztettek a helytállást gyengítő emberi gyarlóságok, alattomos kísértések ellen. A legnagyobb nyomorúság idején sem némult el ajkukon a 130. zsoltár 7. versében megfogalmazott üzenet: „Bizzál Izrael az Úrban, mert az ' 87 Urnái van a kegyelem és bőséges nála a szabadítás". Az ő helytállásuk nélkül a Dráva északi és déli partján élő magyarság már a 18. század elejére elpusztult volna.
