Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - KISS Z. GÉZA: A baranyai reformáció történetéhez

Foglalkozott Zoványi a Sztárai féle egyházszervezés sokak által vitatott kérdésével is. Azt hangsúlyozza, hogy Sztárai a reformált egyházakat a régi egyházi keretek között szervezte. A volt alesperességek zsinataikat ezután is megtartották, amelyeken egy ideig a régi és az új hit vezetői (a török által Vaskaszentmártonra parancsolt vikáriusok és plebánusok, a reformációhoz csatlakozott papok, vagy a valpói és vukovári zsinatok kapcsán emlegetett áldozópapok) vetlek részt. Sztárai érezte a helyzet fonák voltát, a felszentelt protestáns papok hiányát, de gyökeres újításra akkor még nem gondolhatott. Ő az erdélyi szász protestánsok mintájára 1553-ban püspökké választatta magát és fokozatosan terjesztette ki fennhatóságát 49 a pécsi katolikus püspökség egész területére. Az ő által igazgatott Baranyai Egyházkerület a XVI-XVII. században a Dráva északi oldalán magában foglalta a szigetvári, felső-baranyai (ormányi, pécsi), alsó-baranyai (mohácsi, vörösmarti) és a Dráva déli oldalán a pozsegai egyházmegyéket.

50 A kitűnő egyháztörténész, Miklós Ödön Zoványi után két évtizeddel megjelentetett munkájában

51 abban jelöli meg Sztárai sikerei titkát, hogy mint „episcopus de Lasko" egy „senatus ecclesiasticus"-nak nevezett tanácsot állított fel, amely a középkori püspöki jogkör egészét hatáskörébe vonta, s ez ellenőrizte volna a gyülekezeteket, s helyezett az üres parókiákba új papokat. Valójában a személyi ügyek intézésére kellett püspököt választani. Ő szerinte az első protestáns egyházszervezet Baranyában már készen állott, mielőtt a régi megsemmisült volna. Ebben a koncepcióban a tudatunkban élő „vándorprédikátor" helyére egy nyugati értelemben dolgozó „organizátor" kerül. Holott Miklós Ödön maga is elismeri a katolikus papok esetenként kemény ellenállását, amit valami módon meg kellett törni. Irodalomtörténeti jelentősége szempontjából vizsgálja leghatározottabb reformátor íróink egyikét, Sztárai Mihályt Horváth János irodalomtörténész „A reformáció jegyében" című alapvelő munkájában.

52 Életrajzi adatait a konzervatív Szilády Áron és a diplomatikusabb Földváry László fentebb ismertetett munkáiból meríti. Vitatja ő is Jankovich Miklós azon állítását, hogy Sztárai páduai tanulmányai okán „Socin követője", vagyis unitárius lett volna, tanításában pedig waldens és anabaptista hagyományokhoz nyúlt vissza. Sztárai 25 verses művét, egy teljes és egy töredékes hitvitázó drámát tartalmazó életművét tárgyalva adja tovább ő is a laskói templomdombon „hegedője mellett