Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - KERECSÉNYI EDIT: Kanizsa és környéke helyzete 1594-97 között Haym Kristóf várkapitány és a bécsi udvar levelezése tükrében

számú paraszt fegyveresen a közeli végvárba, hogy az ellenségnek jobban ellenállhassanak. Ez a parancs azonban irreális volt, hisz a minden oldalról szorongatott parasztok a hírlövések hallatán nyilván saját értékeiket és családjukat igyekeztek menteni és biztonságba helyezni a közeli erdők mélyén vagy az akkor még kiterjedt mocsarak és lápok szárazulatain. A protokollumokban egyetlen adat sem utal arra, hogy a török közeledésének hírére akár csak egy paraszt is fegyveres szolgálatra jelentkezett volna bármelyik végvárban. A nyugati zsoldosokat meg sem értették volna, s a közöttük nap mint nap csatangoló, élelmet, takarmányt kereső magyar végváriakban sem bíztak meg. Thúry György és a többi magyar várkapitány idejében nyilván más volt még a helyzet. A XVI. század végére azonban - miként a példaként idézett sok jobbágypanasz bizonyítja - olyannyira eluralkodtak a farkastörvények, hogy a tisztességnek nem sok becsülete maradt. Ilyen körülmények között ahol tudott, lopott a paraszt is. 1595. július elején azt jelentették a kanizsai várban, hogy Széchy Tamás jobbágyai kihalászták a vár részére Radkersburgból a Murán leúsztatott tutajfát, lécet és meszet, s ahelyett, hogy méltó fizetség ellenében a kanizsai vár építőtelepére szállították volna azokat, saját házaikhoz hordták, és maguk között kiosztották, illetve eladták. Mivel az ellopott javakat a jobbágyok visszaadni nem tudták, két parasztot a vásárbírónál áristomba tétetett, mígnem a falu népe a hiányzó anyagokat elő nem teremti. A jelentésekben gyakran esik szó a végvárak és a török sereg létfontosságú és jól szervezett kémhálózatáról és a különféle kémjelentésekről is, melyeket a rajtaütések és portyák előkészítésénél hasznosítottak. A fontosabb jelentések másolatait futárokkal küldték Bécsbe. A megbízható, ügyes kémet mindkét fél megbecsülte és derekasan megfizette. Több jelentés szól arról a mindkét oldalon bevett szokásról is, miként csikartak ki hasznos értesüléseket egy-egy, az ellenségtől elfogott katonából, parasztból vagy kereskedőből. Néhány jellegzetes példa 1595-ből: Március 18-án Haym Horváth Miklós kapitányt kiküldte katonáival „nyelvet" fogni. Három törököt el is fogtak. Közülük kettő a harcban meghalt, ám egy odabasát a várba vittek, aki elmondta, hogy a szultán személyesen készül seregével a magyarok, többek között Kanizsa ellen. Hamarosan Thúry Benedek is je-