Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - KERECSÉNYI EDIT: Kanizsa és környéke helyzete 1594-97 között Haym Kristóf várkapitány és a bécsi udvar levelezése tükrében

A babócsai kaland miatt a korábbinál is keservesebb helyzetbe került Kanizsa, Komár és a többi végház, hisz a Babóesán hagyott s a később odaküldött katonák - mivel a haditanács késlekedett a helyőrség feltöltésével - nem térhettek vissza váraikba a tervbe vett 2 hónap letelte után. Ezért augusztus 25-én Bakó Farkas komári kapitány is sürgős erősítést kért az udvartól, hivatkozván arra, hogy a török minduntalan a vár alatt száguldozik, riogatván őket. Márpedig helyőrsége a betegekkel együtt is csak 80 fő, ám sem szertüzér sem puskamester nincs közöttük. Az 1595-ös tél közeledtével a fízetetlenség, ruhátlanság és éhség újabb lázadást szült Kanizsán. A német és magyar puskások valamint a haramiák elhagyták őrhelyüket, és téli élelmük megszerzése érdekében nap mint nap a falvakat járták. Mivel Haym a szolgálat ellátására akarta szorítani őket, kifakadtak, hogy évek óta csak papírral fizetik őket, közülük senkit egy fillérrel nem segítenek, éheznek és ruhátlanok, noha ők is emberek és nem barmok, s a levegőből nem élhetnek meg. Mint becsületes hadiemberek a végsőkig helytálltak, tették, amit kellett, hasznosan szolgáltak a babócsai hadjáratban és őrszolgálatban teljesítvén kötelességüket. Mindezeken túl építették és javítgatták Kanizsát és Babócsát, sok veszélyes és távoli török területen portyáztak oly csekély számmal, amit más óbester csak több ezer emberrel mert volna megtenni. Ám mindez hasztalan volt, mert az udvartól még egy dicsérő szót sem kaptak, nemhogy több zsoldot vagy kitüntetést. Ezért elmennek más urat keresni, vagy egy paraszthoz állnak be szolgálni, hogy legalább száraz kenyerük legyen, és fedél kerüljön a fejük fölé... A lázongó katonákat Haym csak nagy nehezen, a haditörvényszék rémképeinek felidézésével tudta jobb belátásra bírni. Az éhség és keserűség azonban meggondolatlanná és vakmerővé tette a vitézeket, akik november derekán anélkül, hogy előzőleg a kémekkel gondosan átfésülték volna a terepet, zabszerző útra indultak a hódoltsági falvakba. A Hentsch Péter huszár vezette kis csapat azonban alig ért át Mindszentnél a passzuson, megtámadta őket néhány török lovas, akik két szolgát elfogtak, de a többiek elmenekültek. Erre nagy lárma támadt, mire a huszárok a passzuson egyenként átkelve hazafelé vágtattak. Ám alighogy átkeltek a vizén, 300 török lovas állta útjukat. Ezek nyomban rátámadtak a huszárokra, s közülük hatot levágtak, hatot pedig élve fogtak el. Elesett Saílai Mihály, a szentmiklósi vajda,