Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - MAGYAR KÁLMÁN: Szigetvár és a dél-somogyi mezővárosok, várak kapcsolata 1526-1664 között (Különös tekintettel Babócsára és Kálmáncsára)

Végső soron Babócsa város Szent Egyed plébániaegyháza, illetőleg a Tibold nemzetség Szent Miklós tiszteletére szentelt kegyúri bencés apátsága, nemzetségi monostora mellett 1455-ben Babócsa oppidumban a Gyümölcsoltó Boldogasz­szony tiszteletére dedikált kápolna is szerepelt. 24 Ezek lehettek Babócsa középkori egyházai a XVI. század első felében bekövet­kező török pusztulásig, illetőleg az 1555-56-ban bekövetkező első török foglalá­sig. A középkori Babócsa villa, illetőleg oppidum A XIII. században a Tibold nemzetség predium principale-jaként szereplő Ba­bócsán több (legalább 3!) településrész, köztük villa, azaz falu is lehetett. Az elő­ször 1434-ben oppidumként, azaz mezővárosként említett Babócsa mellett 25 1455-ben egy Kis-Babócsa nevű falu is létezett. Véleményünk szerint maga Ba­bócsa a XIV század közepétől, de a végétől már biztosan mezővárosi rangot ka­pott. 26 Ez idő tájt haltak ki korábbi birtokosaik, a Tibold nemzetség, majd az őket a XIV. század közepétől követő Babócsai család is. (1369-ben pl. a család Miklós nevű tagja el is zálogosította a települést.) 1395-ben a Prodavizi család, majd Wyfalui László, végül Marcali Miklós a tulajdonosa. 1406-ból kelt Zsigmond ki­rály birtokmegerősítő oklevele, amelyben a Marcali családot megerősíti az ado­27 mányban. A család egészen 1490-ig kezében is tartja a babócsai uradalmat, amíg a XV század végétől rokonaik, a Báthoriak - örökösödési szerződés révén - meg nem szerzik Babócsát, illetőleg a hozzá tartozó, a teljes Somogyra kiter­jedő birtokait. Ettől kezdve - Báthori György kezében - Babócsa a család bir­tokközpontja, somogyi székhelye lett. 1496-ban György főispán ebben a várban fogadta Ulászló királyt is. 28 Ettől kezdve, a török pusztításig (1540-es évekig), legalább két-három villa-sze­rű település, illetőleg egy mezőváros tartozhatott Babócsához. Ezt igazolták az itt 29 folytatott régészeti kutatások is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom