Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - DÁVID GÉZA: Szigetvár 16. századi bégjei

értelmezzük néhol meglehetősen lakonikus forrásainkat) ide, ha nem a feladat izgalmassága s ennek nyomán az előrelépés lehetősége. Mert afelől nem kételkedhetünk, hogy az udvari sors-szövögetők mellett ő maga is mindent elkövetett annak érdekében, hogy újra és újra visszakerüljön Szulejmán szultán utolsó hadjáratának célállomására, a nagy uralkodó türbéje közelébe. A rendkívüli téttel többnyire arányban álló tisztes javadalmazás, no meg a zavarosban halászás lehetősége szintén olyan tényezők voltak, amelyek az áhított közigazgatási egységek sorába emelték Szigetvárt a potenciális jelöltek körében. Az itt kapott szokásos évi összeg az első öt között volt a magyarországi hódoltságon belül Szendrő, Pécs, Szolnok és Gyula (máskor Szeged) társaságában. Sőt, a 17. század elején alkotó, de részben korábbi vagy legalábbis hosszabb ideje nem vagy alig változó summákat egy listába összefogó Aini Alinál a legmagasabb értékkel éppen Szigetvár áll, méghozzá 616.233 akcséval.

134 Adataink között ugyan „csak" 590.138 akcse a kimutatható csúcs,

135 de valószínű, hogy Tirjáki Haszán még beglerbéggé való kinevezése előtt átlépte a 600.000 akcsés álomhatárt. Nem kizárt, hogy Aini Ali kezébe pont egy olyan akta került, amelyik az ő 1592-1593-as regnálása idején készült. Jó lenne tudni, hogy mennyivel ugrasztották meg bérét, amikor tartományi kormányzóvá avanzsált, de erre mindeddig nem találtam utalást. 1570 és 1590 között hat személynél van módunk egész precízen meghatározni, hogy mely települések adói és milyen egyéb jövedelmek gazdagították Szigetvár akkori bégjének pénztárcáját.

136 Ha áttekintjük ezeket a felsorolásokat, a legmarkánsabban kirajzolódó tendencia az, hogy volt egy 30 tételnyi mag, amely szinte végig a szandzsákbégek haszonélvezetében maradt, jóformán változatlan összegekkel. Ezek élén a magyar lakosaitól elhagyott Szigetvár állt, szerény 9.000 akcse szokásos adóval, amihez még 6.000 akcse társult a város monopőli1 39 um-adójából, szesszel (!) és hordóvar együtt. Igen komoly bevételt jelentett a vásárpénzekből és átkelési illetékekből származó, hosszabb ideig 76.505, majd 1590 tájától 85.585 akcsét hozó csoport, amelyet egyedül csak az első Haszán bég nem kapott meg. A summa azonos volta dacára eleinte kisebb, majd nagyobb számú egységet soroltak fel alkotóelemeként; a kiterjesztett formában „Szigetvár vásárpénze (bádzs) és átkelési adója, a patai és babócsai (Bobofcsa) és segesdi és berzencei és zákányi és csurgói (Csurgóvá) átkelések" tartoztak hozzá. Mintegy 100.000 akcsét várhattak a bégek 5 további városként aposztrofált település után. Közülük a legfontosabb Kálmáncsa, a távolsági marhakereskedelemben Sziget eleste előtt kimagasló, utána csökkenő, de nem lebecsülendő szerepet játszó mezőváros volt

140 a maga 31.000 akcséjával, aztán a két náhije-központ, Segesd

141 (20.000 akcse) és Vaskaszentmárton (11.000 akcse) következett, majd Zákány és