Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - SZAKÁLY FERENC: Baranya megye hódoltsági történetének kutatási feladatairól

tett Tolna megye délnyugati részeire, déli határa viszont Baranya megye közepe táján húzódhatott, hiszen ha határát délebbre tennők, a siklósi szandzsáknak már nem tudnánk helyet szorítani a térképen. Ez utóbbit ugyanis jól behatárolja a két ismert szélső pont: keleten a Karasica folyó, nyugaton a szandzsákszékhely, Szigetvár, s így nyilvánvalóan a Dráva vonalától északra keresendő. Bár a Dráva mentén éppenséggel a siklósi szanzsák is átnyúlhatott Somogy megye délkeleti részére,

15 az átnyúlás - a pécsi szandzsákéhoz hasonlóan - aligha lehetett túlontúl nagy, hiszen Somogy megye területén rajtuk kívül még további három szandzsák - a szigetvári, a babócsai és a koppányi - osztozkodott.

16 Mindebből az következik, hogy a mohácsi, a pécsi és a siklósi szandzsák nagyjában-egészében Baranya megye területét fedte, vagyis a bennük regisztrált háneszámok e megye népének állapotáról vallanak. Mivel az ezekben összeírt 4698 háne az összes háne 34,6%-a, Baranya területarányos részesedése - 5177 km =8,6% - az átlagos négyszeresére becsülhető. Baranya tehát a messze az átlag fölött álló Dél-Dunántúl mezőnyéből is jócskán kiemelkedett. Úgy is mondhatnók, hogy a dél-dunántúli régió Baranya kiemelkedő háne-számainak „köszönheti" előkelő helyezését a hódoltsági régiók „versenyében". A fentieket röviden összegezve úgy tűnik, a 17. század második felében Baranya megye volt a hódoltság legteherbíróbb és legnépesebb része. Ez a tény egyszersmind magyarázatot kínál egy már korábban felismert és a szakirodalom által az utóbbi években többször is leírt jelenségre. Nevezetesen arra, hogy Baranya megye végig az egész 17. században buzgón küldözgette a népesség utánpótlást a Duna-Tisza közére. Régóta ismeretes, hogy a „tizenötéves háború" óta lakatlanul álló Kiskunhalast zömmel baranyaiak építették újjá és tették ismét számottevő gazdasági erőt képviselő mezővárossá.

17 E sorok írója egy olyan Pest-Pilis-Solt megyei tanúvallatási jegyzőkönyvet ismertetett, amelyben a Kecskeméten élő baranyai kisnemesek egykori lakóhelyük és közösségük életéin nek egyes mozzanatait is felidézik. Kecskeméten - amely a baranyai bevándorlás legfőbb Duna-Tisza közi célpontja volt

19 - 1677-ben nem kevesebb mint 101, baranyai és somogyi falvakból - számszerint 16-ból - engedély nélkül elköltözött 20 jobbágyukat követelték vissza a „baranyai iszpaiak". Nóvák Lászlónak Baranya és Nagykőrös kapcsolatairól készített kitűnő összefoglalását komplexitásán túlmenőleg azért is érdemes hosszasabban idézni, mert rávilágít egyfelől a - migrációt is ösztönző és az által is gerjesztett - gazdasági kapcsolatokra, másfelől részben a baranyai gazdaságra: „Ennél (értsd: a nagykőrösiek felvidéki kapcsolatainál) lényegesebb területi kapcsolat fejlődött ki Baranyával a XVII. században,