Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)
Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)
13. 1686. november 8-án jelentette Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek a török táborban időző kapitihája, Baló Mátyás Nándorfehérvárról, hogy „az Galga szultán [=tatár kán] még az Szerémségen pusztít, az egész Bácskaságot elpusztítá". 53 Mivel a Szerémség és részben a Bácska is - akkor még török kézen volt, a török hadvezetés nyilván ily módon kívánta megakadályozni, hogy az előrenyomuló császáriak e területeken majd élelmiszert találjanak. 14. Nyilván ugyanezen meggondolás vezette Szári Szulejmán nagyvezírt arra, hogy visszavonulása közben, 1686 szeptemberében a tatárokkal elpusztíttassa az útjába eső Duna-jobbparti vidéket. Az útjukba kerülteket vagy megölték vagy rabságba hurcolták, s így az előrenyomuló szövetséges hadaknak gyakorlatilag már nem maradt pusztítani való. 5 ' 1 (Megjegyzendő, hogy a „felégetett föld" taktikája a szövetségesektől sem volt idegen; a nagyharsányi ütközet színhelyére igyekezve ők is tervezték az útjukba eső baranyai vidék felperzselését, hogy az északnak tartó nagyvezírt így a Duna vonalára kényszerítsék."' 5 ) 15. A két mammuthadsereg közé szorult baranyai lakosság megpróbáltatásairól ritka erejű és hitelű leírás maradt ránk a buda-konstantinápolyi hadiúton fekvő Vörösmart református lelkészétől, Gyimóti Istvántól. A térségben már 1686 elején olyan éhínség uralkodott, hogy egyes keresztény szülők kétségbeesésükben eladták gyermekeiket az eszéki törököknek, az Eszék környéki mocsarakban tucatszám hevertek az éhínségben elhunyt magyar és német rabok temetetlen hullái. Az itteni parasztnép elnyomorodásához nagyban hozzájárultak a nagyvázsonyi, somlóvásárhelyi, szegvári, tapolcai, tihanyi és veszprémi hajdúk is, akik — részben a veszprémi püspöknek járó adó behajtása, részben rablás végett - e háborús években is állandó „vendégek" voltak e veszélyes vidéken. Az ellenszegülő gazdák közül többet megöltek, s 1685/ 1686-ban a lakosság megfélemlítése céljából fogságba hurcolták a környékbeli lelkészeket is. (Elbeszélőnk egy ízben 100 forint váltságdíjon szabadult tőlük.) Mindez azonban csupán ízelítő volt; az igazi megpróbáltatások csak Buda eleste után kezdődtek, amikor a nagyvezír serege az üldöző szövetséges hadak elől Eszékhez hátrált s a térséget elözönlötték a tatár és török csapatok. A faluból „eltanácsolt" török szpáhik tatárokat fogadtak fel a vörösmartiak megregulázására, de a lakosságnak - az oda menekült környékbeliek segítségével - egyelőre sikerült visszaverniük őket. Mivel a település többhelyütt leégett és az összeverődöttek tartottak a tatárok bosszújától, a menekülés mellett döntöttek A közeledő szövetséges hadak irányában próbáltak egérutat nyerni, azt remélve, hogy részben Tolnán, részben a túlp^rti Dömsödön és Szeremlén (Solt m.) biztonságosabb körülmények közé kerülnek. A menekülők két rossz között választhattak, hiszen jól tudták, hogy az utakon óhatatlanul tatár portyázókba, a mocsarakban pedig kóbor hajdúkba ütköznek. Abból kiindulva, hqgy a hajdúk „csak" kifosztják, a tatárok viszont
