Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Farkas Gábor: „Budától-Belgrádig" (Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez című kiadvány bemutatása)

gezte, hogy a tisztek nem jelenhettek meg az ezred előtt mundér és tigrisbőr nélkül." A közhuszárok egy részének származási helyét a családnévről fel lehet ismerni. Például a főstrázsamester századába a legénység egy részét KeletDunántúlról toborozták, mert ilyen nevek szerepelnek ott: Vérhátai Radivo, Pentelei Laczkó, Pentelei Józseí, Keresztúri Demeter, Sóskúti Jelia, Érdi Ninko, Szentmártoni Lukács, Fehérvári Jankó, Besnyői Pál, Almási Száva, Baracskai Iván, Iváncsai Stankó, Fehérvári Miklós, Palotai Nagy Bálint, Mányi István, Fehérvári Miksa, Fehérvári Milotin, Pentelei Gáspár, Keszi Jancsi. E családnevek a mai Fejér megyében találhatók. Nem lehetett véletlen, hogy ezeknek a neveknek viselői az egyik században találhatók, nyilván a toborzás főleg Fejér megyének azon a táján történhetett, ahol ezek a települések feküdtek, tehát: Érd, Iváncsa, Sóskút, Palota, Perkáta, Fehérvár, Keresztúr, Keszi, Pentele, Szentmárton, Baracska, Almás, Besnyő, Mány térségében. 3. Badeni Lajos levelezéséből tudjuk, hogy az élelem és a takarmány beszerzése igen nehézkesen történt. „Nem késlekedem összegyűjteni minden élelmet, amit csak tudok, de sok idő szükséges hozzá, mert a Tisza igen lassan folyik és Tokajból 3 hét kell, mire lejut az élelmiszer" - írja az őrgróf a Tisza mellől. Ugyancsak ilyen nélkülözések között tengődött a katonaság Dél-Magyarországban, a Duna mellett Siklós, Pécs, Szigetvár, Simontornya tájain is. Idézet a forrásból: „A lovak eleségét a bokrokban vagy a magas fűben kell összekeresnie, ha nem akarják, hogy az állatok kimúljanak az éhségtől, amihez már nem sok hiányzik" - írja Badeni Lajos nagybátyjához a Dráva mellől. Másutt pedig a következők olvashatók: „A sereget az élelem hiánya arra kényszeríti, hogy a Sárvíz fölé visszavonuljon, és éppen az élelemhiány miatt nem lesz képes sem Siklósnak, sem Pécsnek, sem Belső-Ausztriának segédkezet nyújtani". A hadseregek - a törökök és a keresztények egyaránt -, elpusztították az élelmet, a takarmányt. 4. Sok adat van arra, hogy a magyar végvári katonaság, - főleg Győr alól gyakran meglepte a hódoltsági falvakat, onnan szarvasmarhákat, embereket hajtott el. A falvak lakói a török palánkokba, illetve a palánkok köré telepedtek le. A felszabadító háborúk alatt a keresztény szövetséges csapatok a törökhöz hasonlóan pusztítottak, raboltak, hisz a hadsereget ellátni a keresztény hadvezetőség sem volt képes. A magyar lakosságot a hódoltságból a korábbi háborús esztendőkben is Nyugat-Dunántúlra, főleg a Rábán túlra vagy Felső-Magyarországra telepítette a katonai kormányzat. Ehhez a kitelepítéshez a dunántúli rác lakosság - lévén a törökkel szövetséges - nem csatlakozott. A kitelepítés ellenére a Sárvíz mocsaraiban, a Duna árterében, a Vértes, a Bakony búvóhelyein jelentős számban maradtak vissza magyar lakosok. 5. Fény derül a forrásokból a török hamis diplomáciájára is. Ez tipikusan keleti gondolkodást vetít elénk. A török hatalom egy-egy vesztes csata után