Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

A török tábort, mely mintegy 1500-2000 főből állt, a tatároktól elkülönülve, eközben Götz

37 gróf lőtte Veterani gróf előzőleg kiadott parancsát követve, s megölt néhány száz janicsárt akik zentai-palánkban voltak. Miután ilyen előnyre tettek szert, s az ellenséget mintegy félóráig üldözte, miközben Veterani gróf zsákmánnyal megrakodva visszatért a táborba, ugyanazokat a tatárokat, akik az imént elmenekültek, egy másik hadtest kíséretében látta közeledni, amelynek nagyságát a porfelhő miatt nem tudta megítélni. Alighogy a hátvédet megállította, csatarendbe állítva őket, néhány lovas századdal a tatárokat oldalba támadta. Ahogy a porfelhő elült, látta, hogy mintegy 10 000 emberből álló hadtest egy része gyors ügetésben közeledik feléje. Rögtön parancsot adott az élenlevőknek a megfordulásra, de nem tudták ennek a nagy hadtestnek az első csapatait megelőzni. A törökök rögtön rájuk törtek, de a mieink akik már hozzászoktak ehhez a hadmozdulathoz, sem nagy számuk, sem elszántságuk nem riasztotta őket vissza, s nagyon keményen ellenálltak az ellenség minden kísérletének, amellyel meg akarták őket törni, így elegendő ideje volt a megmaradt lovasságnak, hogy csatarendbe álljon, s a védelmünkre siessen. Veterani gróf a helyzetet az előrenyomulásra és a török megtámadására előnyösnek ítélte, ezredeinek minden parancsnoka saját példájával buzdította a katonákat vagy a győzelemre, vagy a halálra. Olyan erős támadásba kezdtek, hogy egy heves roham után, a török csapatok éle kezdett visszahúzódni, az innen nem messze harcoló hadseregük felé. A lovasság karabélyai és a dragonyosok muskétái szakadatlan tüzétől viszszaszorítva, az ellenség 20 ágyúval és 600 janicsárral újabb erőfeszítést tett az ellentámadásra, de a mieink szakadatlan tűz alatt tartották őket, fegyvereik megtöltésére sem hagyva időt, hevesen támadták őket. A németeink, akik az ágyúzás mestereivé váltak, a gyalogságot darabokra szaggatták, a lovasságot megfutamodásra kényszerítették, málháik egy részét hátrahagyva menekültek. Mintegy negyedóráig üldöztük őket. Ekkor egy árokba húzódtak vissza. Veterani gróf megparancsolta, hogy 20 ágyúval, ugyanennyi lovassal, dobokkal és a sok málhával térjünk vissza a táborba. Az ellenség többet nem bukkant fel, bár a nagyvezír személyesen itt járt a foglyok ügyében. Ebben az összecsapásban a mieink 200-nál kevesebb embert vesztettek halottkéilt, vagy sebesültként, s úgy tudjuk, hogy mind a törökök, mind a tatárok 1500 vagy 2000-nél több embert veszítettek. A szegedi táborba érve Te Deumot énekeltünk és 3 díszsortüzet adtunk le. Az ostromlottak, akik mintegy 500-an voltak, megadták magukat szabad elvonulást kérve, amit megadtunk nekik, megszerezve ezt a fontos őrhelyet, Temesvár felé vettük utunkat, megszállva ezt a fontos tiszai utat. Ugyanakkor olyan hírt kaptunk, hogy Badeni Lajos*

18 herceg miután Pécs városát elfoglalta, látta, hogy mindenki a várba húzódott vissza. Megtalálta a módját, hogy az ostromlottakat megfossza a vízellátástól, így 2 napi szenvedés után feltétel nélkül megadták magukat. A helyőrségen lévő 2000 embert beosztották a különböző ezredekbe. A vezér azonban még nem kapott levelet Badeni hercegtől, amelyben a részletekről tájékoztatta volna őt. Mikor a vezér hírt kapott, Marsigli grófot küldte a hírrel őfelsége a császárhoz, majd nem sokkal később ő is Bécsbe ment.

39