Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

V. EGYKORÚ NYOMTATVÁNYOK AZ 1687. ÉVI HADJÁRATRÓL ÉS A NAGYHARSÁNYI GYŐZELEMRŐL

nek, mire ő a Piccolomini tábornok urat négy ezreddel azonnal odarendelte és a vonalat kissé visszavonta. Ezen csapatok előtt 200 lépésnyire sok zászlóaljnyi janicsár helyezkedett el, mikor azonban a tábori kígyókból pár jól irányított lövést leadtak, gyorsan visszahúzódtak a völgybe. Mieink ekkor lassan és szép rendben úgy helyezkedtek el, hogy az első vonal a hegy oldalában, a másik a hegy lábánál állott, s úgy látszott, mintha visszavonulna, pedig ez azért történt, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Mikor azután a jobbszárny visszahúzódott a balszárny felé, két párhuzamos vonal keletkezett, s a balszárny felé 3 órakor ismét annyira felfejlődött, hogy már nem szemközt állott az ellenséggel, hanem egy-két zászlóalja annak az oldalába került, mire véres küzdelem indult meg mind a két oldalról (a hely birtokáért), míg az ellenséget nem sikerült nagy hősiességgel 800 lépésnyire viszszaszorítani oda, ahol azok a törökök állottak, akik balszárnyunkat akarták megtámadni, s azt így feltartóztatták. Ennél az akciónál őfensége a bajor herceg, aki mindenütt elöl járt, egy janicsár golyótól találva jobb karján megsebesült. Ugyanekkor 4000 főnyi ellenség megkísérelte a jobbszárny mögött a templomnál álló málhának megtámadását, azonban a Kiseli és a Serau ezred viszszakergette őket. Ezután a két szárnyat jobb csatarendbe igyekeztek hozni, ami azonban az erdőségek és sűrű bozót miatt igen nehezen ment és sok időt vett igénybe, mialatt mindkét oldalról hevesen ágyúztak. Az ellenséges lövések azonban magasak voltak, a mieink viszont biztosan találtak. Az ellenség ekkor már gyorsan visszahúzódott ágyúihoz az erdő és a mocsár között oda, ahol janicsárjai fél ember magasságnyira elsáncolták magukat. Hogy ezen sáncokat be ne tudják fejezni, elhatároztuk, ismét és teljes erővel megrohanjuk őket, s így fél 5 órakor a két hadsereg újból 60-70 lépésnyire állott egymással szemben. Most újból éles küzdelem fejlődött ki s a mieink gránáttüze nagy veszteséget okozott az ellenség soraiban. Ennek ellenére (a török) igen heves ellenállást fejtett ki és a szakadatlan ágyútűzben, különböző fegyverek össztűzében szokása ellenére derekasan kitartott, míg Lotharingia hercege - aki a málha és szárny védelmére 1000 embert visszahagyott - a jobbszárnyat elindította és az ellenség oldalába tört, amennyire ezt a terepviszonyok és az erdőségek megengedték. A balszárny utolsó századai és zászlóaljai szintén heves támadást intéztek a mocsár melletti völgyben levő törökök ellen, akikkel erős küzdelembe keveredtek. Az ellenség 5 órakor végre engedett és a mieink ezer lépésnyire szép rendben követték és üldözték őket. Ezen első sáncokban az ellenség 20 ágyút hagyott hátra. Dünnewald tábornok pár ezreddel arra kapott most parancsot, hogy a jobbszárnyon az erdőségen keresztül igyekezzék az ellenség visszavonulását Dárda felé elvágni. Ez azonban a sűrű erdők miatt nem ment gyorsan. Most a mieink az ellenséget egészen a második sáncig üldözték, ahol remélte: ellent tud állani, azonban vérszomjas és pénzéhes dragonyosaink és egyes gyalogos zászlóaljaink, állandó tüzelés közben nyomukban maradtak s így erre idejök nem maradt. Az egész hadsereg lépésről lépésre, gyönyörű harcmenetben, hangos zeneszóval pedig követte őket olyan széles arcvonalban,