Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

V. EGYKORÚ NYOMTATVÁNYOK AZ 1687. ÉVI HADJÁRATRÓL ÉS A NAGYHARSÁNYI GYŐZELEMRŐL

ellenség támadása. Az említett második vonalban volt a Lodron, Commercy és a felső-rajnai ezred, valamint két sváb zászlóalj, amelyeket a lotharingiai herceg Piccolomini gróf parancsnoksága alatt irányított oda. A második vonalat ily módon tovább erősítették. A 2. sváb zászlóaljat közben az első vonalba helyezték át, ahol derekasan tartották magukat. Az ágyúkat és a csatakígyókat elosztották az oldalakon és az első vonalakban, és felállították a zászlóaljak között üresen hagyott réseknél. Balszárnyunk éppen a török tábortól odavezető úttal szemben egy erdő mögött állott, amely megakadályozta, hogy az ellenség tovább terjeszkedjen; így minden erejével a választófejedelem őfőméltósága szárnya ellen kellett fordulnia. Miközben a csapatok így felálltak, a törökök elérték azt a magaslatot, melyről - mint említettük - már levonultunk. A törökök a bokrok mögött és a közeli völgyben nagyszámú janicsárt rejtettek el, azok most kitűzték zászlójukat, és muskétáikkal és két ágyúval lőni kezdték csapatainkat. Az ellenséges lovasság, amely ide-oda száguldozott, hirtelen megállt előttünk, majd visszafordult. A mieink elvágtak néhány csapatukat és sikerült elhárítani a támadásukat, illetve ahol túlságosan közel jöttek, ott ismét sikerült őket visszaűzni. Rögtön ezután a fentemlített úton a bozótos két oldalán a török sereg ránk támadt, azonban a helyszűke miatt nem tudták arcvonalukat szétterjeszteni. Oldalainkat az erdő kellően védte. Ekkor egy futár hírt hozott, hogy mindenképpen zárjuk el az utakat. Az ellenség balszárnyunkra is irányított néhány ágyút és 7000-8000 lovast a jobboldalunk ellen vezényelt. Az erős ágyú- és puskatűz ellenére (az eddigi szokásaik szerint) egészen lassan, 150 lépésnyire csapataink mellett elhaladtak, hogy hátunkba kerülhessenek, és onnan betörjenek. A hátoldal védelmére Károly herceg őfőméltósága Piccolomini grófot küldte az ezredeivel és a jobbszárnyból odavezényelt zászlóaljakkal, akik felhúzódtak a legközelebbi magaslatra, miáltal megakadályozták az ellenség szándékát, és ezen az oldalon elvágták az utat. Ugyanakkor Badeni Lajos herceg hat lovasszázaddal és a Neuburg dragonyos ezreddel előrenyomult és az ellenséget oldalba támadta. Erre a választófejedelem őfőméltósága tovább akart velük nyomulni, de ekkor a közös támadástól még visszatartotta az, hogy a lotharingiai herceg második vonala túlságosan messze volt, és ha szükség lett volna rá, nem tudott volna idejében odaérkezni. Mindezt a választófejedelem őfőméltósága közölte a lotharingiai herceggel, mire egyelőre elegendőnek látták az ellenség visszaűzését és a második vonal felszabadítását. Ezután visszavonultak eredeti állásaikba és egy óra hosszáig csak kisebb csetepaték voltak az ellenség és a mieink között. Miután tehát a törökök próbálkozásai sikertelenül végződtek, a választófejedelem őfőméltósága nem tudta eldönteni, hogy folytassák-e a menetelést. Még kevésbé azt, hogy a csatát elhalasszák-e egy másik időpontra - miáltal a nagyvezír alkalmat nyert volna, hogy még jobban elsáncolja magát - vagy közös támadást indítsanak? Közben észrevették - a választófejedelem őfőméltósága és a lotharingiai herceg maga is látta -, hogy a janicsár zászlóaljak a jobboldalon felvonulnak, és meg akarnak ütközni a lovassággal. Szemmel láthatóan újra, az eddiginél erősebb támadást készítenek elő. Erre egyhangúlag eldöntötték, hogy ezt a szándékot megelőzik, és az ellenséget