Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

IV. LEVELEK AZ 1687-1688. ÉVI HADJÁRATRÓL

Az ellenség azonban az említett magaslatot körül akarta zárni és két oda­irányított ágyúval tüzet nyitni, egyre jobban közelítve hozzánk, támogatva egyre több ágyúval és gyalogsággal, amelyek szintén tüzet nyitottak ránk. Mint azonban látható volt, ezek nem akartak velünk csatába bocsátkozni, csak menetünket követve a vonulást késleltetni és akadályozni, hogy a jani­csárság a magaslaton, táboruk előtt dupla védősáncvonalat tudjon létrehozni. Eközben, ezzel egyidőben, egy másik ellenséges lovasegység, mintegy 7000-8000 fő, a felszereléseket és málhákat szállító menetoszlopunkat 200 lé­pésnyire megközelítette, s mivel a 3 őrzászlóalj erre a mozdulatra nem idő­ben figyelt fel, ágyúikkal tüzet nyitottak és lépésről lépésre sikerült minket megközelíteniük, egészen a második vonalunkig jutottak, mire én az így meg­változott helyzetben a vonalakat azonnal megfordítottam és 3 ezred, amelyeket a lotharingiai herceg az oldalszárnyam fedezésére küldött nekem, Piccolomini vezetése alatt, balról a magaslatra nyomult, és az ellenséget olyan védelmi ál­lásba szorította vissza, hogy azok ismét frontálisan voltak kénytelenek fel­állni, s egyben hátoldalunk is biztosított lett, s csapataink ismét visszavonul­hattak eredeti vonalaikba. Minderről azonnal értesítettem a lotharingiai her­ceget, hogy a jobbszárnyon ennek megfelelően irányítsák további hadmozdu­lataikat. Több mint egy órával később, az ellenség gyalogsága a lenti magas­lat körül újra előrenyomulásba kezdett, s a lovasság - amelyet azzal a szán­dékkal erősítettek meg, hogy ismét a hátunkba kerüljön - támadást indított. Én azonban, hogy a támadásuk nehogy erősen kibontakozhasson, s betörhes­sen vonalaink közé, nem adtam időt nekik, hanem úgy határoztam, hogy az a legjobb, ha Isten nevében megtámadjuk őket. A zászlóaljakat olyan elrendezésbe vezényeltem, hogy először a Harsányi hegy bal kéz lelőli magaslatát eltoglalhassuk, onnan az ellenséget a völgybe nyomjuk, s mi az eredeti vonalba felfejlődünk, amelyet a lotharingiai herceg által nekünk adott, Piccolomini gróf vezetése alatt álló három ezred rendkí­vüli bátorsággal végre is hajtott, de miután az ellenség Piccolomini mögé ke­rült, Commercy ezredéből 150 embert lemészárolt, köztük volt Ligneville ez­redes és több tiszt is. Amikor ezt láttam, dragonyos ezredemet, amely a má­sodik vonalban állt, előrehoztam és odairányítottam, s ezzel Piccolomini hát­vonalát biztosítottam. Az ellenség erre a hadmozdulatra azonnal visszavonult a bozótba, s ezáltal Piccolomini egy kis levegőhöz jutott és rendezhette so­rait. Mikor egyvonalba jutottam valamennyi századunkkal, az ellenség fő­ereje ellen indítottunk támadást, mely az előttünk fekvő völgy jobb kézre eső magaslatán volt. A lovasságának hátrálnia kellett, sőt a Magni ezreddel az el­lenséget a magaslatról kezdtük lenyomni; közben gróf Serényi zászlóaljai, melyek oldalszárnyainkat fedezték, a náluk harcoló tüzérek ágyúival - ame­lyek kitűnő hatástokkal működtek - szintén felzárkóztak, az ellenséget az első vonalukig visszakergettük. így a vonalunkat, mint az korábban volt, az erdő mentén állítottuk fel, aminek következtében a törökök első védővonalától és folyamatosan tüzelő ágyúitól, amelyeket jól rejtettek, nem voltunk messzebb 150 lépésnél. Miután nagyon közel voltunk az ütegekhez, semmi különösebb kárt nem okoztak, mert a legtöbb lövés túl magasan ment. Megálltam tehát, m *g a gyalogság is felzárkózik és mindezt tudattam a herceggel, különösen

Next

/
Oldalképek
Tartalom