Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

IV. LEVELEK AZ 1687-1688. ÉVI HADJÁRATRÓL

a bátorságot, hogy megmondjam a választófejedelemnek, hogy a helyzetünk nem előnyös, ha a csapatok úgy maradnak, ahogyan táboroztak, ugyanis így az egész oldalunkat az ellenségnek nyújtjuk. Kevéssel később Lotharingiai Ká­roly őméltósága megérkezett és kiadta a parancsot új hadrend alkotásra, majd szárnyához vágtatott és a lovasságát előrevonta, és az erdő és mocsár közti te­rületen álltak csatarendbe, s így az ellenséget szemben lehetett várni, és meg­akadályozni, hogy megszerezzen egy magaslatot, ami igen előnyös lenne a szá­mára. Eközben eléggé élénk csatározás folyt. Meg kell hagyni, hogy a törökö­kön kívül senki nem ért ehhez a harcmodorhoz jobban. Azt mondják, kétezer kiválasztott tisztről van szó, akik egységes szellemben harcolnak. Ha meghát­rálunk előlük, egy pillanat alatt ezerkétszáz-ezerötszázán teremnek ott, hogy erőteljesen lőjenek. Mihelyt egy csapattest megállítja őket, szétválnak, még két ember sem marad együtt, s az akció végén látszik, hogy sok harcosunkat elfogtak és megöltek, ugyanakkor mi élve senkit nem fogtunk el, csak néhá­nyat megöltünk. Vannak köztük olyanok, akik meghatározott feladatokat haj­tanak végre, és akik egyedül jönnek, hogy azokra, akik a csapataink vezetői­nek látszanak, lándzsát hajítsanak. De hogy a saját akcióink elbeszéléséhez visszatérjek, Styrum ezredét sebes vágtában előreküldték, hogy az ellenséget kiűzzék az erdőből és arról a terü­letről, ahol az ütközetet megvívni akartuk. Elhagytam a Választófejedelmet, hogy megnézzem, mit fog csinálni Styrum ezrede, és vajon ellenállásba ütkö­zik-e? Ahogy a síkságon átmentem, hirtelen mintegy kétszáz harcosunk kö­zött találtam magam és öt-hatszáz főnyi ellenség lőtt bennünket. Meg akartam őket állítani, de rohantak előre, egy pillanat alatt már is a hátvédnél találtam magam. Ahogy Styrum ezrede megszerezte az erdei részt, a választófejedelem csapatai csatlakoztak hozzá és rohammal elfoglalták a magaslatot, ahol az ellenség közül egy főtiszt megsebesült. Közel száz embert láttunk, akik azonnal körülvették és elvitték. Majd kevéssel később észrevet­tük, hogy a csapataik kezdenek visszavonulni. Azt hiszem, veszély nélkül vissza lehetett nyomni ezt a hadtestet, mely elég jelentős volt, s igen nehezen tudtak volna visszavonulni a szorosokon keresz­tül, amely a hadseregük zömétől elválasztotta őket. Először az volt a választó­fejedelem szándéka és őméltóságáé is, hogy üldözik őket, de később megvál­toztatták elhatározásukat és parancsot adtak a második vonal csapatainak a visszavonulásra. Délután két óra felé a többiek is követték őket, így öt óra kö­rül a mohácsi táborba értünk. 7-én itt maradtunk; a legeitetőket az ellenség nem támadta meg. Mantovai herceg a Lotharingiai Károly őméltósága táborába érkezett 35-40 emberrel, minden hadfelszerelés nélkül. Ugyanaznap eljött meglátogatni a vá­lasztófejedelmet. Ma elég jelentős számú lovat és szolgát vesztettünk el a le­gelőn, amit továbbra is nagyon nehéz megakadályozni. A bécsi haditanácstól megérkezett a parancs, ami a további terveinket elren­dezi. De minthogy ezek csak feltételesek, úgy tűnik, hogy a tábornokok az it­teni helyzet és az ellenség ereje szerint fognak dönteni, mivel Bécsben ezt egyáltalán nem ismerhetik. MÉM. DE VILLARS. 366-368. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom