Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)
IV. LEVELEK AZ 1687-1688. ÉVI HADJÁRATRÓL
12-én kora reggel a szövetséges sereg ugyanolyan rendbe állt lel, mint ahogy harckészültségkor táborozott, megkezdte Siklós leié a vonulást a nyugat leié nyúló Harsányi hegy lankái mentén. Ügyesen ragadta meg a nagyvezír az áttöréshez azt a pillanatot, amikor a keskeny út a két szárnyat elvágta egymástól. A janicsárok támadása olyan hirtelen történt, hogy Max Emanuelnek alig jutott ideje, hogy megálljon és a csapatait rendbe állítsa. S miközben itt különösen élénk tűzharc bontakozott ki, a különböző szpáhi seregek - összesen mintegy 8000 lő - a janicsár osztagok védelmében a tüzérséggel kiterjeszkedtek a tennsíkra, és egyre inkább lényegeitek a sereg balszárnyát. A télszíni viszonyok és a növényzet által kialakított szűk térségben tehát egymással szemben állt a választóiéjedélmi sereg és a török tábor. Kevesebb létszámukkal nem törődve, Miksa Emanuel pillanatnyi habozás után villámgyorsan hatásos ellentámadásba lendült a lovasság élén. A törökök egyre többen vonultak vissza. A lotharingiai herceg időben értesült Miksa Emanueltől a harci helyzet változását illetően. Minthogy az volt a meggyőződése, hogy az egész ellenséges sereg a balszárny ellen tordult, megtordult seregével, és csatlakozni akart hozzájuk. De az előttük íekvő hatalmas sűrű erdő akadályozta csapatai minden közbeavatkozását. A választótejedelem még csak a gyalogos hadtestre várt, és azután kiadta a parancsot a tábori sáncok rohamára. A félig kész, csak egy 4 láb magas /l földhányásból álló árok nélküli, de öszszefüggő vonalakat első rohammal elfoglalták, és a janicsárok, akiket a menekülő lovasság cserben hagyott, az ágyúk között gyilkos vérfürdőben haltak halomra. Aki el tudott menekülni, szétszóródott a mocsárban és ingoványban. Eugen herceg és Bielke parancsnok úr ezredeikkel elfoglalták a legutolsó sáncokat is, és egészen Baranyavárig üldözték a teljes fellazulásban levő ellenséget. Onnan kanyarodott vissza éjszaka a Dárdánál levő hídon Eszékre Szulejmán pasa seregének megmentett maradékával. Az elkerülhetetlen megsemmisüléstől csak úgy tudott megmenekülni, hogy a jobbszárny bekerítő csapata, Dünnewald tábornok úr vezetése alatt, nem tudott idejében utat találni a bozótban. A lotharingiai sereg ezredei, Piccolomini úr három lovasezredén és a mi és a frank zászlóalj tüzérségén kívül egyáltalán nem kerültek harcba. Nem több, mint 25 000 bajor, württembergi, frank és császári katona aratott fényes, jelentős győzelmet az ellenség legalább kétszeres túlerejével szemben. 8000 török, többségükben válogatott janicsárok holtteste borította a csatateret, mások elrejtőztek a Karasica mocsarában, 2000 törököt elfogtak az erdőben és kb. ugyanennyit lekaszaboltak a következő napokban. Azoknak a menekülőknek az ezreivel, akik a Dráva-hídról egymást lelökdösve, az árba süllyedtek, a másnapi jelentések a törökök összveszteségét legalább 20 000 főre becsülik. 4 Fuss = láb = 30,5 cm.
