Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

II. TANUMÁNYOK

ta ki győztesnek és a rosszul tájékoztatott Konstantinápoly most már követeli tőle a teljes győzelmet, majd utána a békefeltételek megszabását. 2. A nagyvezér nem hagyja el a Baranyavár melletti mocsaras-erdős területet, hogy nyílt csatát vívjon velük Mohácsnál, ezért nekik kell kimozdulniuk. Erre akkor két lehetőség kínálkozott. Az egyik szerint a Duna mellett észak felé vonulnak, de ezt el kellett vetniük, mert a Mohács és Buda közötti letarolt területen ők maguk is csak szükséget láttak volna. Oda a sok hátas és igavonó állatot tartó törökök sem mentek volna utánuk. A másik út a siklósi és a pécsi raktárbázisaikon keresztül vezethetett. Azok kiürítése és elpusztítása után Székesfehérvár felé vonultak volna tovább, Sásd-Dombóvár-Kaposvár érintésével, tehát azon a vonalon, amelyen Badeni Lajos ezredei jártak már a dárdai híd felégetése után. Az utóbbi esetben ők maguk pusztítottak volna el mindent a törökök előtt. A százezres létszámú hadseregével a nagyvezér messzire nem szakadhatott el a Dunától és rákényszerült volna az ütközetre. A mindenről jól értesült török hadvezetőség ezt a tervet megtudhatta, mert felkészült a megakadályozására. A keresztyének augusztus 9-ére Mohácsról a lőszert és az élelmet elszállították és a hajóhidat is feljebb vontatták a Dunán. Ezután a palánkot sáncostól elpusztították és elindultak Siklós felé. Augusztus 10-én este már a Harsányi hegy közelében táboroztak; a térkép szerint az elpusztult Szent Márton és Marok község között."

8 Másnap Villánynál átkeltek a Karassón és a hegység északi oldalánál vonultak tovább. Az útjukat a török nagyobb, több ezer emberből álló lovascsapattal zavarta.

90 A török krónikás szerint

100 ezek a katonáik végvidékiek voltak, tehát a cselvetésben járatosak, ök eleinte csak az elővédekkel és a szívesen vitézkedő önkéntesekkel csetepatéztak. A krónikás szerint a tulajdonképpeni feladatuk a sokszor meggondolatlanul bátor bajor választófejedelem elfogása lett volna. Ennek a tervét a hadvezér eszelte ki, de a katonái nem tudták végrehajtani. A császári és a bajor hadsereg a török lovasságtól állandóan nyugtalanítva jutott el Kistótfaluig, ahol már jártak, de onnan nem mehettek tovább Siklós felé. Hogy milyen akadály állt előttük, azt egyik hadinapló sem említi. A szintén szemtanú Hasslingen, aki az eseményeket frissen írta le a naplójában,

101 úgy látta, hogy a völgybe érkezésükkor a közeli bozótban néhány ellenséges katona táborozott. Amikor háromszáz horvát előrelovagolt a táborozók felderítésére, vagy ötezer török kitört a bozót mögül. A horvátok kisebb veszteséget szenvedtek és menekülni kezdtek. Lotharingiai Károly látva a horvátok szorult helyzetét, lovasságot küldött a segítségükre; azok a törököket visszaűzték. A törökök ezután lóról szállva igyekeztek előrenyomulni, de beleütköztek a bozót figyelésére kiállított őrségbe és visszahúzódtak a táborukba. A valamivel később érkezett szökevények elmondása szerint a völgy végében mintegy tízezernyi török tartózkodott azzal a céllal, hogy másnap előrenyomulnak és elfogják a keresztyéneket. Hasslingen a foglyul ejtés tervéhez nem fűz magyarázatot, pedig mint jó katona tudta, hogy tízezer ember nem foghat el egy ötször nagyobb, jól vezetett, harcedzett hadsereget. Bonomo a Kistótfalu mellett történtekről ezt írja: „Este öt órakor Siklóstól kétórányi, az ellenségtől félórányi távolságra megálltak. Az utóbbi a balszár-