Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)
III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ
hadsereg előtt tátongó árokszakasz betöltését. A golyó- és gránátzáporban végzett egynapos munkáért 4000 forintot kértek és a hadvezetőség meg is ígérte nekik. 32 Hogy hányan pusztultak el közben, nem tudjuk, mert a szolgálatba nem fogadott hajdúk létszámát és veszteségét senki sem jegyezte fel. Lehet, hogy árkokat is ástak és sáncot is építettek Budánál, csak ezt sem említik. 1688-ban a hajdúk a készülődésből is megtudhatták, hogy a hadvezetőség Belgrádnak, vagy egy másik várnak az ostromát tervezi. Amikor földmunkára jelentkeztek, a Buda alatt látottakat és tapasztaltakat akarták ott hasznosítani. A két lista összehasonlítása. A második összeírás idejére az ezredtörzsben csak a német dobos helyére került egy magyar. Az I. századnál a legénység fluktuációját nem tudtuk teljesen felmérni, mert a pesti összeírás idejéig a 87 főből elvezényeltek 24-et. A tiszti és az altiszti állomány ebben a században változott meg legjobban a második összeírás idejére. Gegus János káplár, Thököly egykori hadnagya helyére a korábban ugyanabban a században közlegényként szolgáló Kotyba Jánost léptették elő, aki régebben szintén hadnagy volt; Bakos Márton helyére Vacsy János került; Gegus és Bakos a később toborzott VIII. századba ment át. Ugyanakkorra az alábbi posztokat töltötték még be más személyekkel: az őrmesterit, a szállítási altisztit, az írnokit, a két trombitás helyére sípos került és az egyik közhuszár, Cseitej István lett az új kovács. A Pest alatt összeírt 63 közhuszár közül csak 38-nak a nevét említik később, 25 helyre akkorra már új ember került. Az eltávozottak közül heten a VIII. századba mentek át. 33 A II. század altisztjei közül csak a két német trombitás helyére került két magyar sípos. A két trombitás később a IV. században szolgált. Ugyanebből a századból a pesti összeírás idejére már 47 főt elvezényeltek. Az ott lajstromba vett 40 huszár közül a későbbi összeírás idején csak 20-an szolgáltak. Az első 20 ember neve mind a két mustra-jegyzékben azonos, a többi 67-et a III. századból helyezték át ide. A III. században a későbbi összeírás idejére a szállítmányozási altiszti, a felcseri és az egyik káplári tisztet töltötte be más. Közülük a sebész Borbély János a VI. századból jött át. A legénység közül a két összeírás közti időben 67 főt a II. századba vezényeltek és az ő helyükre új embereket vettek fel. A IV. században a két Összeírás között más lett az őrmester, a sebész, a kovács és a két trombitás. Az új trombitások a II. századból jöttek át. A legénység személyi állománya nem sokat változott, mert csak négy új nevet találtunk köztük a későbbi jegyzékben. Az V. századból Szabó István hadnagyot áthelyezték a VII-be. Az új hadnagy Török János lett; ugyanez a név az első összeírásban a VI. századnál szerepel a legénység között, a 2. szám alatt. Lehetséges, hogy ugyanaz a sze-