Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

A BAJOR VÁLASZTÓFEJEDELEM ŐFENSÉGÉNEK A HARSÁNYI HADJÁRATA 1687-BEN. 1687, májusától. Miksa Emánuel bajor választófejedelem az 1683-ban kitört háborúban ifjúsága első éveiben vett részt. Elsőként, készségesen sietett derék haderejével I. Lipót császár segítségére Bécsnek a híres és ugyanolyan nehéz felszabadításához, ahol azután saját személyének a súlyával is közreműködött ugyanúgy, mint Esztergom, Érsekújvár és Buda bevételénél, a törökre ebben az időben gyakran mért vereségeknél. Én azonban ennek a nagy fejedelemnek az egész sor haditettét nem innen kezdem elmesélni, hanem a harsányi csatától, amely 1687-ben volt és amelynél ő, akárcsak a későbbi vállalkozásoknál, ostromoknál és csatáknál, szintén jelen volt. Amidőn én feljogosultnak érzem magam arra, hogy emlékeimet az utódokra hagyjam, azt a tiszta valóságnak megfelelően teszem, nehogy azok a kétségtelenül sokféle felfogás és a különböző hajlandóságok miatt nagyon eltorzítva maradjanak a későbbi történetírásra és csak ezt mondhassák majd: az utcán szedte ezeket össze. Az egész világ ismeri azt a sajnálatos helyzetet, amelybe 1683-ban I. Lipót császár őfensége jutott, amikor az Ottoman hatalom a fegyverszünet lejárta előtt, a magyarországi rebellisek bátorítására és becsvágyának a kielégítésére, akiknek a feje gróf Thököly,

1 egy tekintélyes, merész és javakkal rendelkező ember volt, akit ezen felül még idegen hatalmak is erősen támogattak, egy hatalmas, háromszázezresnél is nagyobb hadsereggel a császári város, Bécs ostromára érkezett. A Duna ellenkező irányú áramlásával vetélkedve jött, hogy az ausztriai tartományokat egész Németországgal együtt elárassza. Ezeknek a védőfala mindig a Habsburg család volt. A Győr körüli első őrhelyek elfoglalása után a Batthyány gróf

2 által vezetett magyar katonaság már csak kevés helyet védett, ezért a törökök gyorsan közeledtek Bécshez. A császárnak így alig jutott ideje arra, hogy az udvar előkelő nemeseivel a lotharingiai herceghez meneküljön, oda 13 000 emberből álló gyalogságot irányítson és a folyó másik partjára vonuljon vissza a lovasság 12 000 emberből álló maradékával. A császár, miután Starhemberg grófot mint parancsnokot visszahagyta Bécsben az alpárancsnokokkal együtt, elindult Linzbe. Mivel az előretörő tatárok portyázásai miatt, amelyek során a környéket felgyújtották, ott nem érezte már magát biztonságban, szánalmas helyzetben Passauba ment, hogy a megkérgesedett szívű népei részvétét megindítsa. Azok ugyanis csak a jezsuitákra