Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

hullámzó csatározás keletkezett. Ezen összecsapástól függetlenül a lovas hadtestünk megsemmisítve az őrségüket behatolt a táborukba.

79 Ezen az estén két szökevény jött, egyikük elmondta, hogy az ellenségnek valóban 100 000 embere van, mely utóbbit egy olasz inas, akit elfogtak, ugyancsak megerősített, de mindhárman állították, hogy az ellenség teljes erővel közelít és a következő napon meg akar bennünket támadni. Másnap, tehát e hónap 12-én, reggel 6 órakor észleltük, hogy az ellenség sátrait nagy számban verte fel a mi hadseregünktől kb. fél mérföldre. Mivel mielőttünk sok bokor és sövény volt, a Lotharingiai Károly herceg őfőméltósága úgy határozott, hogy a hadsereg Siklóshoz közelebb vonul, ahol van egy nagy sík mező. Az ellenséget kicsalogatja a bozótból. Miután azonban a menetelésben mintegy 2000 lépésnyit előrenyomultunk, az ellenség nagy erőkkel kitört a bozótból; a balszárny felé közelített, azt többször megtámadta. Egy szerencsés lövés után, mely a főméltóságú bajor választófejedelem kézelőjén, a ruhaujján és a kabátján ment keresztül, de őt magát hála Istennek nem sebesítette meg, a lotharingiai herceg 23 századot, 6 zászlóaljat a jobbszárnyról odavezényelt, ugyanakkor a jobbszárny első lépcsőjéből további zászlóaljakkal megerősítette a balszárny arcvonalát, és úgy határozott, hogy az ellenséget teljes erővel meg kell támadni. Miután tehát az ellenség újra nagy harci kiáltással, igen nagy erővel a balszárnyra támadt, ott kellő ellenállásra talált. Ugyanakkor ütegeink ágyútüzétől valamelyest visszavonult, mire a mieink azonnal előrenyomultak és erős kitartást és bátorságot tanúsítva még távolabb űzték őket. Mi azt hittük, hogy az ellenség a történtek után menekülni fog, az azonban a janicsárok mögé húzódott, miután már sok sebesültje volt. 6 ütegével és a janicsárok szüntelen tüzelésével a mieinket megállították, de mert a mi támadó jobbszárnyunk erősen előrenyomult, a balszárny pedig, a veszteségeit figyelmen kívül hagyva, ugyancsak elindult, a janicsárokat, akik mintegy 30 000-en voltak, végül kivetettük gyenge sáncaikból és az ellenséget teljes menekülésre kényszerítettük. A mi balszárnyunk közvetlen a nyomában volt és a saját táborukon túlra üldözte őket több, mint 3 órán keresztül. Bár az ellenség minden szűkebb helynél, a mocsár és a sűrű erdő között védekezve megállt, de mindig kevesebb ellenállást tanúsítva újra menekülésre lehetett kényszeríteni. Az ellenség lemészárlását, a gyilkolást nem lehet leírni. Menekülés közben a szűk szorosokban egymás elől nem tudtak kitérni, s legázolták egymást. A halottaik számát legalább 7000-re becsülöm, a janicsárok közül sokan a mocsárba fulladtak, néhányan azonban a jobb kéz felőli erdőbe menekültek, ezért még naponta felkeresték a mieink az erdőt és egy részüket megölték, egy részüket pedig, úgy 10-12 ezer embert fogságba ejtettek. Az ágyúk száma, melyeket az ellenség hátrahagyott: 64 kartány és 10 mozsárágyú. Az ágyúk közül 3 fél kaliberes, 5 negyed kaliberes volt, a többi pedig különböző kaliberű.

80 E menekülés közben az ellenség a hadi felszereléséből

81 a legkevesebbet sem tudta megmenteni, nem csak a sátraikat találtuk meg minden felszereléssel, málnával, csomaggal tele, hanem még az élelmiszereiket is. Tegnap, tehát 13-án reggel, jön egy német szökevény és arról tudósít, hogy