Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)
III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ
Dátum nélkül (Feltehetően június 21-én) E vonulás közben Piccolomini vezérőrnagy 29 teljesített szolgálatot, ő volt a kivezényelt elővéd: a 200 fős német lovasság és a 30 horvát parancsnoka. 1. Egyébiránt felderítettük, hogy a táborból elindulva egy kiszáradt mocsáron mentünk keresztül, azután a hegy aljában egy rövid szűk útra tértünk. 2. Hegyek és bozótok között, hosszú és széles úton meneteltünk. 3. Mocsárhoz értünk, mely fölött 2 híd volt. 4. A hegyek és bozótok után sík területen, egy széles úton meneteltünk. 5. Egy falunál 30 mégegyszer mocsárhoz értünk, melyen ugyancsak 2 híd volt. Ez a mocsár a Sárvízbe torkollott, mindez a mellékelt térképről jól látható. Ugyanezen a napon jött egy lengyel, 31 aki az ellenség fogságából menekült, arról tudósított, hogy a nagyvezír átkel a Száván, a csapatait némi pénzzel látta el, emellett arról is tudósított, hogy bár az ellenség erős, de szerinte rosszul vezetett. Az eszéki hídon szorgalmasan dolgoznak ugyan, de éjszaka mindig visszavonulnak. Menetparancs 1687, június 22-re Holnap Isten kegyelméből a császári sereg a legjobb rendben felkerekedik, és a következő alakzatban Mohácsra vonul: 32 1. Az összes szállásmester és hadtáptiszt, amint ébresztőt fújtak, menjen gróf Serau dragonyos ezredéhez, ahol a főszállásmestert várják. 2. Ugyanakkor a reggeli őrség is az elfújt ébresztő után azonnal a Serau dragonyos ezredhez fog menni és ott várja gróf von Serau vezérőrnagyot, aki reggel az őrséggel és a szállásmesterekkel előremegy. 3. Amint a „lóra" kürtszó elhangzik, a lovasság balszárnya lesz az első csapat, őket követi a jobbszárny, azonban szokás szerint a két ezred dragonyos és horvát lesz az elővéd. A lovasság a hegy lábánál jobb kéz felől fog vonulni, és az összes málha bal kéz felől tudja majd a menetelést folytatni. 4. Az egész gyalogság, amint megperdül a dob, a lovasságtól balra folytatja vonulását, és a gyalogosok közül a balszárny az első, azt követi a jobbszárny. 5. A gyalogságot a tüzérek követik, aztán a tábornoki kar málhái, azután következnek a lovasság és a gyalogosok málhái, akik tartják azt a rendet, ahogy az ezredeik vonulnak. 6. A mai őrség lesz az utóvéd, amely az összes málha után vonul. 7. Ne legyen málha sem elöl, sem a menetoszlopok között, hanem az ezredek profoszai tartsák együtt és útközben az ezredeik mellett bal kéz felől szállítsanak.