Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Gyánti István: A Tanácsköztársaság történetének sajátosságai Baranya megyében
Gyánti István: A Tanácsköztársaság történetének sajátosságai Baranya megyében A belgrádi konvenció értelmében a közigazgatás a magyar hatóságok kezében maradt, azonban 1918 decemberétől a megszállók részéről mind élesebben bontakozott ki egy olyan politika, amely fegyveres erőre támaszkodva, a helyi polgári közigazgatást fokozatosan korlátozta, majd megkísérelte annak teljes hatáskörét átvenni és szerb impériumot kialakítani. 1919 januárjának végén Vladislav Pandurovic, a szerbek által kinevezett kormánybiztos-főispán erőszakkal vette át a vármegyei közigazgatást Kerese Györgytől, a magyar kormány által az előző év novemberében kinevezett kormánybiztos-főispántól, majd mind őt, mind pedig Stenge Ferenc alispánt és Nendtvich Andor pécsi polgármestert kiutasította a demarkációs vonalon túlra. A kiutasított személyek Sásdra, Baranya vármegye egyetlen megszállás alá nem került járási székhelyére mentek át, és itt próbálták meg helyreállítani és továbbfolytatni a Magyar Népköztársaság égisze alatt a Baranya megyei közigazgatást. A megye két részét elválasztó demarkációs vonal megszilárdulása közel fél évet vett igénybe, mivel kezdetben a szerbek - elsősorban a pécsi szénmedence zavartalan kiaknázása érdekében - nagyobb területet szálltak meg, mint amekkorát a belgrádi konvenció meghatározott.6 Az 1919. február-márciusi „nagy sztrájk" néven emlegetett tiltakozási hullám hatására a szerbek délebbre vonták vissza csapataikat, sőt esély nyílt arra, hogy Baranyában helyreálljon a magyar közigazgatás.7 E reményeknek azonban március 21-én a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása véget vetett. A belgrádi kormányzat ekkor úgy vélte, hogy a demarkációs vonaltól délre eső területekkel kapcsolatos tervei váratlan alkalomhoz jutottak, és azzal számolt, hogy a proletárdiktatúra hatalomra jutása a magyar államiság megszűnéséhez fog vezetni. A Tanácsköztársaság kikiáltásának előestéjén a szabad megyerész 87 községet foglalt magába: a hegyháti járás 74 községét, valamint a szentlőrinci járásból 6, a pécsi járásból 2 és a pécsváradi járásból 5 községet.8 Ezek a községek 18 körjegyzőségbe voltak besorolva. A területen két járási szervezet működött: a hegyháti, Sásd székhellyel és a csonka pécsváradi járás, Hidas ideiglenes székhellyel. A szentlőrinci járás községeit a sásdi, a pécsi járás községeit pedig a hidasi járási szervezet körébe vonták. A megye meg nem szállt területén mintegy 50 ezer ember élt. A Magyarországi Tanácsköztársaság által kiadott, a Mindenkihez! című, 1919. március 21-én kelt dekrétum a kormányhatalmat gyakorló Forradalmi Kormányzótanács feladatává tette a tanácsok országos kiépítését. A kormányzótanács első ülésén fel6 A bányák birtoklása céljából például Komlót is megszállva tartották a szerbek 1919. január 18. és március 20. között. 7 A Tanácsköztársaság kikiáltása után 1921 augusztusáig a szerb megszállás határa (a legészakibb megszállt községek): Dinnyeberki-Bükkösd-Megyefa-Bakonya-Kővágószölős-Kővágótöttös-Magyarürög-Pécsbudafa-Hosszúhetény-Pécsvárad-Zengővárkony-Pusztakisfalu-Apátvarasd. 8 A hegyháti járás községei mellett a szentlőrinci járásból Csebény, Gorica, Gyürüfű, Horváthertelend, Ibafa és Korpád, a pécsi járásból Kisújbánya és Püspökszentlászló, a pécsváradi járásból Hidas, Mecseknádasd, Obánya, Ofalu és Zsibrik községek tartoztak a Tanácsköztársaság fennhatósága alá. 68
