Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Rózsafi János: Pécsi honvédek a Nagy Háború utolsó hónapjaiban
Rózsafi János: Pécsi honvédek a Nagy Háború utolsó hónapjaiban pontban [Tersztyánszky] zászlóalját és a lövegeket minden ember- ill. anyagi veszteség nélkül a legteljesebb renden hátravezette, a közlekedési létesítményeket megsemmisítette és így az olaszok gyors előrenyomulását megakadályozta. "31 November 2-án Terstyánszky százados is visszavonult honvédjeivel. Barna ezredes parancsa szerint a Cismon folyó völgyében, Moline32 községben kellett gyülekezniük az ezred zászlóaljainak (és a hozzájuk beosztott miskolci 10. honvéd gyalogezredbeli századnak). Barna ezredes számára igen fontos volt, hogy ezrede egy egységben, felügyelve és vezethető kötelékekben készüljön fel arra a hosszú útra, amely előttük állt. A Cismon folyó völgyében szörnyű állapotok uralkodtak. Az utak mentén mindenféle anyagok és felszerelések szerteszét dobálva, egységüktől elszakadt rendezetlen csoportok tömegei igyekeztek észak felé. Szinte állandóan ellenséges repülőgépek keringtek felettük. Raktárak kifosztva, felgyújtva, fegyverek eldobálva, vezetés nélküli csoportokba verődött katonák gyalogoltak az utakon. A kaotikus helyzet ellenére Nagy Pál tábornok igyekezett egyben tartani hadosztályát. Az egységes erőbe vetett bizalom erősítette Barna ezredest és tisztikarát is. November 4-én már mindhárom zászlóalj és a miskolci század is Molinébe érkezett, ahol parancsnokaik igyekeztek rendezni a kötelékeket. Laktáborukból kivezető négy útnál egy parancsnokból és kilenc honvédből álló laktábor őrség védte az ezredet a rendezetlenül visszavonuló tömegtől. Egy félszázadnyi katona pedig készültségben volt. November 5-én megkezdődött a felkészülés a továbbindulásra. Nagyon odafigyeltek az élelmet szállító lovas kocsikra. Három élelmezési csoport alakult az ezredben, mindháromban legénységi élelmezési bizottságot alakítottak, amelybe minden alosztály egy altisztet vagy honvédet vezényelt. Az élelmiszert pedig három egyenlő részre osztották fel. A tiszti étkezdét megszüntették. A továbbiakban mindenki rendfokozatára való tekintet nélkül egyenlő ellátásban részesült. A 7. századot mint a zászlóalj ötödik századát a 19/1. zászlóaljhoz osztották be, a miskolci 10. ezredbeli századot pedig a III. zászlóaljhoz. Intézkedés történt a felszerelésről és a hadianyagokról is: „Lőszer; telefon anyag, gázálarc, világító anyag, kézigránát, közelharceszközök megsemmisítendők. Különösen kézigránát és világító töltény ne maradjon, géppuskák megmaradnak. "33 Fontos pontja volt az intézkedésnek: „[...]/. hó 3-án a fegyverszüneti szerződés november 4-én dut. 3h-i kezdettel aláíratott. Ez a legénységnek haladéktalanul kihirdetendő. Gyalog csapatok fegyverüket megtartják. Málha és élelemszállításhoz járművek megmaradnak. Puskánként csak béketáska lőszer, 10 drb. legyen, többi lőszer megsemmisítendő."34 31 POLLMANN 2015. 32 Molinä település, Olaszország, Belluno megye 33 HL 5961. 34 HL 5961. 211