Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Bene Krisztián: A francia hadsereg dél-dunántúli tagjai az első világháborúban
Bene Krisztián: A francia hadsereg dél-dunántúli tagjai az első világháborúban deti állomáshelyükre.5 A Monarchia csapatai Olaszországban is szembekerültek francia erőkkel, amikor az 1917 októberi osztrák-magyar caporettói áttörés után francia kötelékeket is átirányították a térségbe a meggyengült olasz védelmi állások megerősítésére.6 A két állam erői még a távoli Törökországban is szembekerültek egymással, ahol az 1915 áprilisában a Dardanelláknál partraszálló brit-francia expedíciós különítmény visszaverésében osztrák-magyar tüzérségi egységek is közreműködtek.7 A bevetett csapatok létszámát figyelembe véve legjelentősebb öszszecsapás-sorozatra a balkáni hadszíntéren került sor, ahol az egész félszigetet átszelő frontvonal nyugati szektorában több éven keresztül osztrák-magyar erők álltak szemben a Keleti Szövetséges Hadsereg alakulataival. A patthelyzetet az 1918 szeptemberében meginduló francia offenzíva zárta le, amely áttörte a front bolgár erők által védett középső szakaszát, az itteni kudarc pedig maga után vonta a nyugati területek feladását is, amelyet az itt állomásozó osztrák-magyar csapatok október végére teljes egészében kiürítettek, majd a Monarchia eredeti határai mögé vonultak vissza.8 Az osztrák-magyar hadvezetés a további küzdelem céltalanságát belátva 1918. november 3-án Padovában fegyverszüneti egyezményt írt alá az antanterőkkel. Az október folyamán függetlenné váló Magyarország képviseletében Károlyi Mihály miniszterelnök utazott Belgrádba tárgyalni a Keleti Hadsereg vezetőjével, Franchet d'Espérey tábornokkal, amelynek eredményeképpen november 13-án egy, az új magyar államra vonatkozó katonai egyezményt írtak alá.9 Ennek értelmében a magyar csapatoknak ki kellett vonulniuk az ország demilitarizált keleti és déli területeiről, amelyek a különböző nemzetiségű antanterők megszállása alá kerültek, ugyanakkor utóbbiak fenntartották a jogot, hogy bármilyen stratégiailag fontos pontot megszálljanak Magyarország teljes területén. Ezzel párhuzamosan az - ekkor már csupán elméletben létező - magyar haderőt is le kellett szerelni, mindössze 6 gyalogos- és 2 lovashadosztály maradhatott fegyverben, azonban a valóságban ennek a töredéke sem állt az új magyar politikai vezetés rendelkezésére.10 Mindez súlyos hiányosságnak bizonyult a következő időszakban, amikor a román és cseh erők fegyverrel próbáltak érvényt szerezni területi követeléseiknek, a magyar állam pedig gyakorlatilag nem rendelkezett érdemi hadsereggel saját szuverenitásának védelmére. Többek között ez a sajátos helyzet idézte elő a magyar kormány lemondását 1919 márciusában és a Tanácsköztársaság kikiáltását.11 Utóbbi egyik legfontosabb feladata az ország fegyveres önvédelmének megszervezése volt, amelyet a lehetőségek szabta keretek 5 BÁLLÁ 2018, 46-55. 6 ORMOS-MAJOROS 1998, 245-246. 7 Lásd SARAL-SARAL 2012. 8 POPESCU 2016,149-156. 9 HAJDÚ 2010,175-176. 10 ÁDÁM-LITVÁN-ORMOS 1993, 68-70. 11 ORMOS 1984,185. 15
