A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ EGYÉNI SORSOKON KERESZTÜL - Szerecz Miklós: Egy „öreg honvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának bemutatása és elemzése
Szerecz Miklós: Egy „öreg honvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának... Ami a naplóból kimaradt... De a családi emlékezetben él Kovács György „öreg honvéd” tehát részben szelektálva ragasztotta be, s írta meg emlékeit a Nagy Háborúról, a csataterek borzalmáról. Mert a családi hagyományban - az oral history révén - több is megmaradt Kovács György emlékezeteként. Olyan történetek is, amelyeket a naplójában nem írt le, vagy mert elvesztek a régebbi jegyzetei, vagy mert nem tartotta oly fontosnak, noha a történetek viszonyításában egyáltalában nem mellékes epizódok. Mindezt a szerző leányától, apai nagyanyámtól, Szerecz Jenőnétől (született: Kovács Emília, 1908-1999) tudom. Azt mesélte - s ő apjától, Kovács Györgytől hallotta -, hogy egy ízben az uralkodó, IV. Károly király is kezet fogott vele. Való, hogy az uralkodó - mint a hadsereg főparancsnoka, mind trónörökösként, mind császárként és királyként - gyakran személyesen látogatott ki a frontvonalba, a harcoló alakulatokhoz és ilyenkor az egyszerű katonákkal is szóba elegyedett, vagy kitüntetéseket osztott, „dekorált”, mint mondták. Ha ez Kovács Györggyel is megtörtént, arra vélhetően vagy 1917- ben a keleti hadszíntéren, vagy 1918-ban az olasz fronton került sor. Kovács György a napló említése szerint egyszer sebesült, ugyanakkor ezt a fontos momentumot ugyancsak „elfelejti megemlíteni” a harctéri memoárban. Egy ízben az olasz fronton egy puskagolyó a szíve felől érte. Az a Szűzanya-képet rejtő fémszelence mentette meg, melyet a zubbonya bal felső zsebében hordott. Csak egy hallomásból ismert - megtörténhetett kategóriák közé sorolt - legenda lenne? Nem valószínű. Ugyanis hazatérve az életmentő Madonna-képet itthon megfestette, és falra akasztotta (ma már ez a kép sajnos nincs meg). Végezetül arról is szólnunk kell, hogy kitüntetései is elkallódtak már. Pedig ezekről maga beszélt a naplóban. E szerint kisezüst (kétszer is kitüntették a II. osztályú ezüst vitézségi éremmel, legalábbis a naplóban két külön történetben is említést tesz arról, hogy elnyerte) és bronz vitézségi éremmel „dekorálták”, valamint megkapta a népszerű tömegkitüntetést, a Károly Csapatkeresztet. Kovács György azt is leírta, hogy többször elő akarták léptetni, de ő nem fogadta el, megmaradt inkább „öreg honvéd”-nek, a Nagy Háború végéig hivatalosan is, s élete végéig lelkében a szörnyű első világégés emlékével örökérvényűen is. A napló forrásértéke. A KATONA emlékezete Különösen fontos ez a „napló.” Nem csupán azért, mert személyes indíttatást érzek, de azért is, mivel ilyen dokumentumok nem veszhetnek el. Ahogy már az is beszédes, önmagáról szóló kordokumentum, ahogyan „elveszett és megkerült”. Kovács György naplója a KATONÁRÓL szól. A katona áll a középpontjában, minden körülötte játszódik. A mindennapi élet a halál közelben a harcmezőn hosz- szú éveken keresztül, olyan iszonyú lelki-fizikai terhelés volt, amelyet leírni talán nem is lehet. A lövészárokban kitartani, küzdeni, harcolni és a családra gondol222
